ELTE Múltidéző - új sorozat indult

2017.12.14.
ELTE Múltidéző - új sorozat indult
ELTE Múltidéző – Generációk, emlékek címmel indult új korosztályos moderált pódiumbeszélgetés sorozata 2017. december 1-jén, ahol első alkalommal a hetvenes években végzettek voltak a célkeresztben.

A generációs pódiumbeszélgetésekkel a szervezők célja az, hogy értéket képviselő programot nyújtsanak az ELTE diplomás közönségének az egyetem szellemiségéhez illeszkedő területeken, ezzel építve és erősítve az itt végzettek közösségét. Első alkalommal az Egyetemi Könyvtár patinás nagy olvasótermében öt alumnusunk, Bán Zsófia író, Csáki Judit kritikus, Mérő László matematikus, Kukorelli István alkotmányjogász és Hudecz Ferenc vegyész, volt rektor beszélgettek Kelevéz Ágnes irodalomtörténész vezetésével többek között egyetemi éveikről, jeles oktatóikról. Kelevéz Ágnes az ELTE Alumni Alapítvány kurátora, akinek az ötlete nyomán alakult ki a sorozat koncepciója.

Pataky Csilla ELTE alumni menedzser üdvözlőbeszéde után Dr. Darázs Lénárd, alumni ügyekért is felelős általános rektorhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében méltatta az ELTE kiemelkedő tudásközösségét, melynek köszönhetően töretlenül tartja elsőségét a magyar egyetemek között. Itt kifejtette az alumni programok fontosságát az Egyetem életében, hiszen annak patináját nem csak a jelen tükrözi, hanem a generációk összetartozásának értéke is.

A közel egy órás múltidézés során sok személyes történetet hallhattunk. A résztvevők elsőként arról meséltek, hogy hogyan kerültek be az egyetemre. Többüket első alkalommal elutasították, Mérő László viszont felvételi nélkül bekerült. Beszéltek évfolyamtársaikról – itt került szóba Esterházy Péter író is, aki matematika szakosként szerzett diplomát (Mérő László évfolyamtársaként), hogy bár a kezdetektől tudta, hogy író szeretne lenni,  nemesi származása miatt jobbnak látta olyan szakra jelentkezni, amelyhez nem kapcsolódik tanári diploma, nehogy felvételének ez legyen az akadálya. Megemlítették azokat a tanáraikat, akik hatással voltak a későbbi pályafutásukra is.

Visszaemlékeztek arra, hogy mivel töltötték a szabadidejüket: főként kulturális programjaik mellett bőven jutott idejük szórakozni is. A Károlyi és az Irányi utca sarkán volt egykor az Eötvös Klub (ma újra Centrál Kávéház), és ennek a pincéjébe, a „Hordóba” jártak például koncertekre. Meséltek az úgynevezett kulturális építőtáborokról is, ahol középiskolásoknak tartottak különórákat. A kerekasztal-beszélgetést igen sok személyes vonatkozással fűszerezték: Hudecz Ferenc például elhozta magával az egyik ilyen tábor után kapott levelét, melyben együtt említik őket Kelevéz Ágnessel.

A beszélgetés során felmerült, hogy mindannyian érezték azt, hogy az egyetemen belül volt egy „második” egyetem is: ebben az egész évtized kettőssége megmutatkozott. Bármiről is írtak, bele kellett kerülnie egy olyan passzusnak, a "vörös faroknak", amelyben szerepelt, hogy ez a kutatási téma mennyire hasznos a marxista eszmék szempontjából.

A pódiumbeszélgetést követően a hallgatóság feltehette kérdéseit, néhányan saját egyetemi élményeiket is megosztották a publikummal, majd jó hangulatú beszélgetés vette kezdetét, kisebb-nagyobb csoportokban.

A kulturális esten tiszteletét tette Darázs Lénárd rektorhelyettes, valamint sorainkban üdvözölhettük Béres Józsefet, az ELTE Alumni Alapítvány kurátorát és feleségét, Béres Klárát, és Egyetemünk minden karáról és elsősorban a ’70-’83 között végzett korosztályból érkeztek érdeklődők.

Az eseményen készült film már megtekinthető az ELTE Youtube-csatornáján!

A programsorozat fél év múlva egy újabb korosztállyal folytatódik, figyeljék híradásainkat, web- és Facebook-oldalunkat!

Sorozatismertető
Az esemény meghívója

ELTE Alumni
Facebook

ELTE Múltidéző - Generációk, emlékek

ELTE Múltidéző - Generációk, emlékek

0

/

0

0

/

0