A Gizella Gőzmalomtól Minneapolisig
Klement Judit, az ELTE posztdoktori ösztöndíjasa, az MTA-Eötvös Loránd Tudományegyetem Atelier Kutatócsoport tudományos munkatársa nemrégiben a magyar malomipar történetét bemutató munkájáért vehetett át Akadémiai Ifjúsági Díjat. Az „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE” kutatóegyetemi projektben is részt vesz.
A humán- és társadalomtudományok területén az MTA Akadémiai Ifjúsági Díjban részesítette. Minek köszönhető az elismerés?
Klement Judit: A pályázó kutatónak kötődnie kell az Akadémiához, annak egyik intézetéhez vagy kutatócsoportjához. Én az MTA-ELTE Atelier Kutatócsoport munkatársaként nyújtottam be 2010-ben a pályamunkámat, ami az akkor elkészült Gőzmalmok a Duna partján című könyvem kézirata volt.
Mióta foglalkozik a magyar malomipar történetével?
K. J.: Már az első szakdolgozatomat is a témához kapcsolódóan írtam. Az ötlet, hogy a malomiparral foglalkozzam, a mentoromnak, Kövér Györgynek köszönhető. Ő javasolta, hogy írjak egy szemináriumi dolgozatot a Gizella Gőzmalom feltáratlan történetéről. Végül szociológia szakdolgozatomat is ebből írtam, majd amikor kétszakosként az ELTE-n megvédtem a történész diplomamunkámat, úgy döntöttem, doktorálni is történelemből fogok.
Doktori disszertációját „A magyar malomipar a századforduló társadalmában. Vállalkozók a budapesti malomiparban” címmel írta. Melyek dolgozatának legfontosabb megállapításai?
K. J.: Alapvetően engem az érdekelt, hogy kik alapították és működtették a budapesti gőzmalomipart. Miért érdekes egyáltalán ez az ágazat, és miért érdekes ezen a területen Budapest? A malomipar a 19. században kialakuló magyar kapitalizmus első igazi húzóágazata volt. Az ágazat speciális helyszíneként szolgált Budapest, ahol az ország legnagyobb gőzmalmai épültek fel. Összegyűjtöttem mindazon személyeket, akik 1850-től egészen 1914-ig valamilyen meghatározó pozícióval rendelkeztek az ágazatban. A szakirodalom szerint egy 150 fős terménykereskedő réteg alapította a fővárosi malomipart. Ezt kutatásaim is igazolták: az adatbázisom alapján 186 ember lehetett gőzmalom-alapító, akiknek a kétharmada tényleg kereskedő, többnyire terménykereskedő volt. Rámutattam továbbá, hogy nagyon erős családi összefonódás jellemezte a malomipari vállalkozókat, mely jelenség a 19. századi magyarországi kapitalizmusra általában jellemző volt.
A már említett Gőzmalmok a Duna partján című önálló kismonográfiájáért részesült Akadémiai Ifjúsági Díjban. A munka a disszertáció folytatásának köszönhető?
K. J.: Tulajdonképpen a könyv arra adott lehetőséget, hogy ne vesszenek kárba a kutatómunkám során felhalmozott információk, amit a disszertáció kapcsán összegyűjtöttem, de abba nem írhattam bele. A disszertációm egy vállalkozótörténeti feldolgozás volt a fővárosi malomiparról, de a megírásához tudnom kellett, hogy miként működött egy gőzmalom, milyen volt a korabeli gazdasági környezet, vagy milyen volt az akkori Budapest. A könyvben már az ágazat teljes budapesti történetét összefoglalhattam.
A könyv a fővárosi gőzmalmokról és a 19. század végének pezsgő gazdasági életéről számol be. Hova tűntek a gőzmalmok?
K. J.: A budapesti malomipar már az 1880-as évektől kisebb fordulatszámra váltott, köszönhetően annak, hogy a túltermelés miatt lecsökkentek az agrár- és lisztárak. Ezzel párhuzamosan megjelentek, illetve emelkedtek a vámok, ami szintén megdrágította a gőzmalmok termelését. A harmadik ok pedig az amerikai konkurencia megjelenése volt. A budapesti malomipar ezt talán még túlélte volna, de az első világháború végét lezáró trianoni békekötést követően az új határokon belülre szorult a magyar malomipar termelése, ami már nem jelentett elég nagy és jövedelmező piacot a fővárosi gőzmalmok számára. Elkezdődött egy összeolvadási folyamat, az Első Budapesti Gőzmalom Rt. által felvásárolt budapesti és vidéki malmokat viszont többnyire leállították. A budapesti gőzmalmok jelentős része az 1930-as években szűnt meg végleg, majd a második világháború után egy központosított, a tervgazdaságnak megfelelő malomipart alakítottak ki. Ebben még helyet kapott ugyan a Gizella Gőzmalom, az 1960-as években indult újabb malombezárási hullámmal viszont azt is bezárták, majd az 1990-es években a maradék hármat is.
Jelenleg az ELTE posztdoktori ösztöndíjasa és tagja az MTA-ELTE Atelier Kutatócsoportnak. A kutatóegyetemi projekthez köthető kutatásaiban mivel foglalkozik?
K. J.: Ebben a projektben azt vállaltam, hogy a disszertációmat monográfiává, könyvvé formálom és két nemzetközi irányban is kiterjesztem a kutatásomat. Egyfelől megvizsgálom a családi vállalkozások kapitalizmusban betöltött szerepét, hangsúlyát, de kutatom a családi alapon szerveződő európai és egyesült államokbeli hálózatokat is. A másik irány pedig az Amerikával történő összevetés annak fényében, hogy Budapest még a századfordulón is a világ második legnagyobb malomipari központja volt Minneapolis után. Szeretném bemutatni, hogy milyen különbségek voltak a budapesti és a minneapolisi malomipar között.