Szerencsésen alakult a pályám

„Nagyon jó, amikor érzi az ember, hogy valami olyan folyamatot, reakciót lát, amit más még valószínűleg nem vett észre” – mondja Erdei Anna, az ELTE Immunológia Tanszékének vezetője, aki az idei Magyar Tudomány Ünnepe nyitóelőadását tartja 2012. november 5-én.

Ön tartja az előadást a Magyar Tudomány Ünnepe hivatalos megnyitóján november 5-én. Miről fog beszélni a résztvevőknek?
Egyrészt azt mutatom be röviden, hogy immunrendszerünk hogyan veszi fel a küzdelmet a környzetünkben jelen lévő milliárdnyi kórokozóval; hogyan ismerik fel immunsejtjeink a betegséget okozó mikróbákat, hogyan aktiválódnak azok a folyamatok, melyek végül a betolakodó idegen pusztulását, illetve a szervezetből való eltávolítását eredményezik. Másrészt arról beszélek, hogy az ELTE Immunológiai Tanszékén és az MTA-ELTE Immunológiai Kutatócsoportjában milyen felfedező kutatásokat végzünk, és ezek hogyan alapozzák meg a kutató-fejlesztő munkát.

Biológia-kémia szakon tanult az ELTE-n, majd az immunológia tanszék munkatársa lett. Miért éppen ezt az irányt választotta, hamar rátalált az immunológiára?
Szerencsém volt, mert amikor harmadéves voltam, akkor indult az immunológia oktatása az ELTE-n, Gergely János professzor úr kezdeményezésére. Annyi újdonságot és érdekességet hallottam, és annyira magával ragadó volt ez a kurzus, hogy az egyik óra után minden bátorságomat összeszedve megkérdeztem a professzor urat, hogy nem dolgozhatnék-e a laboratóriumában. Szerencsémre igent mondott, és így a később általa létrehozott – az országban az első! – Immunológiai Tanszékre kerülhettem.

Középiskolai tanári diplomát szerzett, végül mégis a kutatást választotta. Mikor és miért döntött úgy, hogy kutató lesz?
Amikor jelentkeztem a tanári szakra, akkor még azt gondoltam, hogy tanár leszek. Ahogy azonban egyre több laboratóriumi gyakorlaton vettem részt az egyetemen, rájöttem, hogy nagyon izgalmas látni, ahogy valami átalakul, megszületik, vagy éppen eltűnik a szemünk előtt egy kémcsőben, vagy egy sejttenyésztő edényben. Tulajdonképpen már középiskolás koromban vonzott a laboratóriumi munka – ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy Édesanyám egy kutatólaboratóriumban dolgozott asszisztensként. Végül nagyon szerencsésen alakult a pályám, mert az egyetemen a kutatás mellett taníthatok is.

Fő kutatási területe az immunválasz kialakulása, az immunitás, az immunfolyamatok szabályozása. Mely eredményeit tartja jelentősnek?
Elsőként írtuk le, hogy az immunrendszer egyik fontos humorális eleme, a C3-komplementfehérje döntően befolyásolja az ellenanyagtermelő ún. B-sejtek funkcióit. Bizonyítottuk, hogy attól függően, hogy a C3 molekula különböző fragmentumai, amelyek a komplement-kaszkád aktivációjának eredményeként jönnek létre milyen sejtfelszíni receptorhoz kötődnek, fokozni, vagy éppen gátolni képesek a B-sejtek aktivációját. Kísérleteinkben az ellenanyagtermelés szabályozásának egy korábban nem ismert lehetőségét mutattuk ki, amelynek nem csak fiziológás körülmények között, hanem különböző autoimmun betegségek során is szerepe lehet. Ezzel tehát egy új terápiás célpont lehetőségét tártuk fel.

Miért „jó” kutatónak lenni? Kinek ajánlaná ezt a pályát, kiből lehet jó és eredményes kutató?
Nagyon jó laboratóriumban dolgozni, nagyon jó, amikor érzi az ember, hogy valami olyan folyamatot, reakciót lát, amit más még valószínűleg nem vett észre. Izgalmas dolog kísérleteket tervezni, ahol – pesze bizonyos keretek között – én változtathatom a feltételeket annak érdekében, hogy kiderítsem valamilyen sejt vagy molekula valóban úgy működik-e, „azt csinálja-e”, amire én gondolok, és aminek a végén kiderül, hogy mindez beilleszthető-e egy új modellbe. A kutatói pályához elsősorban felkészültség és folyamatos kívácsiság szükséges. Fontos, hogy nagyon érdekelje az embert az, hogy az adott kísérlet hogyan alakult, mi lett az eredménye. Aki napokig nem számolja ki a műszerek által mért adatokból az értékelhető, láthatóvá tehető eredményt, abból valószínűleg nem lesz jó kutató. Én részben sokirányú elfoglaltságaim miatt, részben az adminisztrációs munka hatalmasra duzzadása miatt sajnos már évek óta nem tudok a laboratóriumban dolgozni, de természetesen napról-napra követem a velem dolgozó doktoranduszok és egyetemi hallgatók kísérleteinek alakulását. Természetesen minden kísérletet közösen tervezünk meg, és az eredményeket együtt beszéljük meg. Ugyanígy „csapatmunka” a közlemények megírása, vagy az eredményeket bemutató előadásra való felkészülés is.

Kik hallgatnak az Önök tanszékén? Milyen lehetőségeik vannak az egyetem befejezése után?
Elsősorban biológia szakos hallgatók vesznek részt a kurzusainkon, de tanítunk immunológiát a BME-n tanuló biomérnököknek, környezettant tanuló és tanárszakos hallgatóknak is, valamint a felsőfokú mikrobiológus-képzés keretein belül is. Emellett vegyészek, fizikusok és orvostanhallgatók is fel-feltűnnek az immunológia kurzusainkon. Az egyetem befejezése után a legjobbak általában doktori képzésben vesznek részt, és megszerzik a PhD-fokozatot.

Milyen akadályokkal, nehézségekkel szembesült kutatói tevékenysége során? Mi jelenti a legnagyobb akadályt ezen a pályán?
Talán az a legnehezebb periódus, amikor önállóvá válik az ember. Kezdetben mindenkinek van témavezetője, majd a PhD-fokozat megszerzése után a legtöbb kutató arra törekszik, hogy saját témája és kutatócsoportja legyen. Ahhoz, hogy ennek a lehetőségét megteremtse, pénz kell, amit nyilván pályázatok útján tud megszerezni. Ez nem könnyű, és itt tűnnek ki azok, akik igazán tehetségesek.