Az emberiség új otthona?

A Marssal kapcsolatos űrkutatási, technológiai, irodalmi és etikai kérdésekről beszélgetett az ELTE Tudós Klub november 14-i alkalmán Istenes Zoltán informatikus, Ropolyi László tudománytörténész, Sárdi Margit irodalomtörténész és Sik András geográfus.

A beszélgetést Fábri György, az egyetem kommunikációs rektorhelyettese vezette. A Tudós Klub sorozat célja, hogy az ELTE hallgatói, oktatói és a nagyközönség számára bemutassa, miként lehet egy-egy tudományos témát több szakterület irányából („multidiszciplinárisan”) megközelíteni, párbeszédet teremtve a tudományos (szak)kultúrák között.

Sik András adjunktus (TTK, Természetföldrajzi Tanszék) elmondta: a Mars-kutatás már nem csillagászati, hanem bolygótudományi kérdés, amely jelenleg különösen izgalmas szakaszban tart, mivel idén augusztusban megérkezett a bolygóra a Curiosity nevű új leszálló egység. Az űrkorszak 1957-ben kezdődött, 1965-ben pedig már űrszonda haladt el a Mars mellett, amelynek nagy érdeklődéssel várt – még igen gyenge minőségű – felvételei nem mutattak életre utaló jelet. 1976-ban a Viking űrszondák sikeresen leereszkedtek a bolygó felszínére, és mivel nem találtak életnyomokat, más irányt vett a kutatás: az élet keresése helyett földtudományi korszak kezdődött, amelynek a központjában a víz keresése állt. A földtudományi kérdésekre keringő egységekkel, műholdakkal lehetett válaszolni. A felvételek minősége folyamatosan javult, 1997-től olyan jó minőségű kamerákat lehetett az űrbe küldeni, amelyek a Földön szokásosnál jobb képeket készítettek a vörös bolygóról. A történetben 2008 az utolsó mérföldkő: a Phoenix leszálló egység törmeléket gyűjtött a Marson, az anyagvizsgálat pedig vízjég jelenlétét mutatta ki.

Istenes Zoltán (IK, Programozáselmélet és Szoftvertechnológiai Tanszék) rámutatott: az űrkutatásnak fontos eszköze a robotika, mivel ezekre az expedíciókra bonyolultabb lenne embereket küldeni. Meglepő módon azonban ezek a robotok nem igénylik a tudományos innováció új eredményeit – éppen ellenkezőleg. Mint az informatikus elmondta: az űreszközöknek speciális körülmények között kell megbízhatóan működniük, ezért nem lehet rájuk bizonytalan innovációt tenni, inkább „ósdi”, de biztosan működő technológiákat használnak, mivel az űrben nincs „még egy esély”, nem lehet például egyszerűen újraindítani a lefagyott robotot. Sik megfogalmazásában: a Marsra küldött szerkezeteknek „bolondbiztosnak” kell lenniük. A bolygón most dolgozó eszköznek önálló navigációja van, kiválasztja a legbiztonságosabb utat a terepen, állandó számításokat végezve napi 200 métert tesz meg. A jelenlegi, 2.5 milliárd dolláros küldetés komoly elővigyázatosságot követel meg: a következő napi parancssort a földi irányítók először a szomszéd szobában lévő referenciamodellnek küldik el, ha az boldogul vele, csak akkor küldik a jelet a Marsra, amely kb. 15 perc alatt érkezik meg.

Sárdi Margit a tudományos-fantasztikus irodalom Mars iránti vonzódásának okáról elmondta: Lowell és Schiaparelli tizenkilencedik század végi csillagászok azt állították, hogy csatornák találhatók a Mars felszínén, a közvélemény ezt elfogadta egy régi és magas szintű civilizáció bizonyítékaként, ami nagy lökést adott a sci-fi irodalomnak. Ropolyi László adjunktus (TTK, Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék) a tudományos fantasztikus irodalom történetét vizsgálva megállapította: a szerzők arra használják a tudományt, hogy a szokatlan jelenségeket elfogadtassák, a technikai magyarázatoknak hitelesítő szerepe van. Ez csak akkor működik, ha a korban a tudománynak nagy tekintélye van – különösen így volt ez a 19. század végén, és az egész modernitásban, ám az 1970-es és 80-as évektől a helyzet megváltozik, a posztmodernben már nem csak a tudomány adhat legitimitást. Ekkortól a fantasy műfaj népszerűbbé válik, mint a sci-fi. Sárdi ezt azzal magyarázta, hogy az egyszerű átlagember már nem értheti a tudomány mai állását, ezért sokan keresnek más kapaszkodót, és az ezoterika, a mágia, a fantasztikum felé fordulnak. Felidézte azt is: a szocializmus idején a sci-finek irodalmon túli szerepe volt Magyarországon: az értelmiség a „sorok között olvasta” például a Galaktikát, a rendszerváltás után ez a plusz vonzerő elveszett. Az irodalomtörténész hangsúlyozta: a sci-fi írások ugyanakkor számos valódi fejlesztést inspiráltak, ösztönözték a tudományos kutatást.

Sik és Istenes beszéltek a Mars-kutatás beváltatlan ígéreteiről is: ahogyan a hétköznapokban is használható robotok megjelenése évtizedek óta tíz évvel későbbre várható, a hetvenes évek végén azt mondták, harminc év múlva ember léphet a Marsra, és ma is a harminc éves becslés tűnik reálisnak. Ez Istenes Zoltán szerint a robotokat és készítőiket dicséri: hiszen ezek szerint jobban megéri robotot küldeni, mint pl. geológust. Az emberi expedícióval járó összezártság pszichológiai problémákat is okozhat, tette hozzá Sik András, bár egy nemrég véget ért moszkvai kutatás eredményei alapján, amelyben 6 emberrel 500 napon át szimulálták a Mars-utazást, viszonylag hatékonyan lehet egy cél érdekében összezárva tartani egy ekkora csoportot, hiszen a tagok pszichésen alapvetően egészségesek maradtak. Ropolyi rámutatott: a robotokat csak ismert feladatok megoldására lehet felkészíteni, az emberi részvevők a bizonytalannal is próbálnak megküzdeni. A bizonytalanság mindig veszélyt jelent, ez pedig így fontos etikai dilemma – figyelmeztetett a tudománytörténész.

A Mars-expedíciók jövője számtalan más morális kérdést is felvet, a sci-fi irodalom és film egyfajta gyakorlóterepet biztosít ezeknek a társadalmi problémáknak. Ilyen kérdések például Sárdi Margit szerint, hogy a jövőben alakítsuk-e át a bolygót, vagy mi alkalmazkodjunk hozzá, vagy az is, hogy inkább értelmiségieket küldjünk, vagy 5000 bányászt? Sik felidézte: tavaly nagy dilemma volt, hogy az emberi expedíciót olcsóbbá és egyszerűbbé lehetne tenni, ha egyirányú útként terveznék, tehát a résztvevőknek nem ígérnének visszatérést.

Istenes Zoltán elmondta: az egyirányú űrutazás a jelenlegi technikai fejlettségi szinten bőven megvalósítható, pusztán pénzkérdés. Sik András szerint az, hogy Kína belép az űrversenybe (2018-ra emberekkel működő bázist akarnak a Holdon), ismét lökést ad a Mars-kutatásnak is, felgyorsítva a folyamatot. Bár a Mars-kutatás jelenleg még alapkutatás, az esetleges eredmények hatása beláthatatlanul nagy. Ha kiderül, hogy egy marsi életforma az embertől függetlenül, közös ős nélkül jött létre, annak messzeható következményei vannak az emberi élet számtalan területén. Ráadásul, ha a Földdel valami történik, és az emberiségnek új otthon kell, akkor a marsi kolónia az egyetlen reális alternatíva. Ezek miatt is egyértelműen megéri a kutatásra fordított hatalmas összeg – értettek egyet a beszélgetés résztvevői.