„Diplomásaink külföldi kutatóhelyeken is keresettek”

2013.02.05.
„Diplomásaink külföldi kutatóhelyeken is keresettek”
A Természettudományi Karon a kiváló oktatók és tehetséges hallgatók folyamatos munkájának, a magas szintű infrastruktúrának köszönhetően nemzetközileg is elismert, világszínvonalú képzések működnek. Surján Péterrel, a Kar dékánjával beszélgettünk.

A Karon világszínvonalú képzések működnek. Minek köszönhető a Kar folyamatos elismertsége?
A Természettudományi Kar a nemzetközi rangsorokban is elismert fizika, földrajz- és földtudomány szak mellett a biológia, a kémia és a matematika területén is mutat fel komoly, nemzetközi szinten kiemelkedő eredményeket. A tudományos eredmények – mivel az ELTE tudományegyetem – közvetlenül szolgálják az oktatás színvonalának emelését is. Az elismertség legalább három tényezőnek köszönhető: oktatóink között szerencsére nagyon sok kiváló tudományos eredményekkel rendelkező kolléga dolgozik. A természettudomány ennek megítélésekor kényelmes helyzetben van, mert ezen a területen lehet a legkisebb szubjektivitással felmérni a tudományos tevékenység értékét, súlyát. A Kar nagyszerű eredményei azoknak a hallgatóknak és fiatal kollégáknak is köszönhetők, akik diákköri- vagy szakdolgozatuk, doktori munkájuk készítése közben oroszlánrészt vállalnak a tudományos kutatás során elvégzendő hatalmas feladatokból. Harmadszor pedig az ELTE által biztosított kutatási infrastruktúrát és az elnyert kutatási pályázatok magas számát emelném ki.

A természettudományok kiemelt szerepét a dékánná választása utáni interjújában "sorskérdésnek" nevezte.
Valóban sorskérdés. A XX. század második felére az emberiség civilizációja olyan mértékben összefonódott a korábbi tudományos eredmények segítségével megalkotott technikával, hogy ma már el se tudjuk képzelni az életünket ezek nélkül. A technika azonban működése közben újabb és újabb problémákat is generál, például a környezetvédelem vagy az energiahiány területén. Ezek kezeléséhez új tudományos eredményekre van szükség, de a napi rutin feladatok is gyakran igénylik a természettudományokban jártas fiatal szakembereket. Nem véletlen, hogy a jó tanulmányi eredményekkel rendelkező fiatal természettudományos végzettségű szakemberek meglehetősen könnyen helyezkednek el a munkaerőpiacon.
A természettudományos képzés azért is sorskérdés, mert a magas szintű műszaki/természettudományos képzésben részt vett szakemberek és a társadalom többi rétege közötti olló rendkívül szélesre nyílott az utóbbi évtizedekben. Ennek az a következménye, hogy – bár a körülöttünk lévő modern világ tele van a tudományos eredmények alkalmazásaival – sok ember számára a természettudományos fogalmak teljesen ismeretlenek, és emiatt értetlenül, elidegenedve szemléli és használja ezeket az eredményeket. Ez terepet nyújt a sokszor babonaságba hajló áltudományos híresztelések terjedésének is, ezért a tudomány magas szintű művelése mellett komoly figyelmet kell fordítanunk az alapképzésre és a magas szintű természettudományos ismeretterjesztésre is.
A harmadik, és sürgősségét tekintve talán a legfontosabb ügyünk a tanárképzés ügye. A fenti problémák kezelése nem lehetséges, ha nincsenek szakmájukhoz értő, hivatástudattal rendelkező tanárok, akik nemcsak eljuttatják a megfelelő szintű tudományos ismereteket a tanulókhoz és diákokhoz, hanem meg is szerettetik velük ezeket a tárgyakat.

Miért érdemes a TTK-ra jönni?
A leendő diákoknak azt mondanám, azért, mert a természettudományos terület, jóllehet nehéz és sok szorgalom, sőt bizonyos rátermettség kell hozzá, szép és érdekes. Mellesleg hasznos is.

Milyen szolgáltatásokat nyújt a Kar hallgatóinak?
A tehetséggondozási programok közül első helyen az Informatikai Karral közösen gondozott, de a karoktól független Bolyai Kollégiumot említeném meg, ahova pályázat és kemény, két napos, bentlakásos felvételi eljárás alapján kerülnek be az elsőéves hallgatók, és a bennmaradásnak is szigorú tanulmányi feltételei vannak. A Tudományos Diákkör (TDK) is feltétlen említést érdemel, amely már nagyobb diáklétszámot mozgat. A Kar diákkörösei évtizedek óta sikeresen szerepelnek az országos TDK konferenciákon. Ennél azonban fontosabb, hogy a TDK munka végzése során sajátítják el azt a speciális, kreatív gondolkodást, amelyre későbbi, önálló munkájuk során szükségük lesz. Mellesleg: a dolgozatok megírásakor kifejezőkészségüket is fejlesztik, a kari és országos konferencián pedig fellépésük, előadó képességeik is javulnak.

A Karon élénk nemzetközi és tudományos élet is zajlik.
Annak örülök, hogy a legtöbb nemzetközi kapcsolatunk informális. Ez ugyanis élő, közvetlen kapcsolatot jelent a TTK oktatói és külföldi kollégáik között. Gyakori persze, hogy az informális kapcsolatok közös kutatási projektekké alakulnak. Mivel az ELTE TTK költségvetési forrásból jelenleg nem kellő mértékben tudja finanszírozni a nemzetközi kapcsolatokat, a lehetőségek közül ki kell emelnem a mobilitási programokat és a pályázatokat. A kar számos munkatársa rendelkezik olyan egyéni pályázattal, amely lehetővé teszi a külföldi kollégákkal végzett közös kutatást és a nemzetközi konferenciákon való részvételt, de szerencsére vannak kari és összegyetemi szintű mobilitási pályázatok is. Ezek nemcsak az oktatók számára érhetők el, hanem a felsőbb éves diákok, doktori iskolások számára is.

Milyenek a Karon végzettek elhelyezkedési lehetőségei?
A természettudományos végzettség az elhelyezkedés szempontjából meglehetősen kedvező. A kimenet (diplomázás) során vigyázunk arra, hogy akik az ELTE mester vagy doktori diplomáját megkapják, rendelkezzenek annyi tudással, ami jövőjüket megalapozza. Diplomásaink külföldi kutatóhelyeken is keresettek – ezt én kifejezetten jónak és fontosnak tartom akkor, ha többségük pár év után hazajön, és itthon kamatoztatja kint továbbfejlesztett tudását, és akik mégis kint maradnak dolgozni, neves elődeink nyomába lépve tovább öregbítik hírnevünket a világban.