Hírek, rendezvények    
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
.: Eötvös Loránd Tudományegyetem :.
.:Új Magyarország :.
2013. május 21. kedd
home
» Az Egyetemről   » Hírek, rendezvények  
Nyomtatható verzió   Tartalom elküldése levélben   Betüméret növelése   Ikonok magyarázata 
Anne Frank – Történelem a mának

2013. március 7–27. között az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium ad otthont az amszterdami Anne Frank Ház vándorkiállításának.

A kiállítás érdekessége, hogy az iskola diákjainak vezetésével lehet majd megtekinteni, akik az Anne Frank Ház képviselői által szervezett kétnapos felkészítésen vesznek részt a megnyitó előtt. A kiállításra iskolai csoportokat és minden más érdeklődőt várnak! A kiállítás ünnepélyes megnyitóján. 2013. március 6-án Karsai László egyetemi tanár (SZTE Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék) mond beszédet, és közreműködnek a gimnázium tanulói (zene, ének, előadás).

Az „Anne Frank – Történelem a mának” kiállítás anyagát az amszterdami Anne Frank Ház állította össze. Témája Anne Frank és családja történetének bemutatása annak történelmi kontextusában. Célja a demokráciára, toleranciára nevelés, az aktív részvétel igényének kialakításával.

Letölthető szórólap

Megnyitó
Időpont:
2013. március 6. 15:30
Helyszín: ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium (1053 Budapest, Papnövelde utca 4–6.)

ELTE Apáczai

Eseménynaptár   
2013. május
H K Sz Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
.: News :.
Csomagot kaptam!
Első kézből a hajléktalanságról
Európai Piknik a Füvészkertben
Tanulmányt írni angolul
Együttműködés a TATA-val
Palla László a Fizikai Fődíj idei kitüntetettje
Természettudományi tankönyvsorozat
Vámbéry Rusztem-emlékérmet kapott Mezey Barna
.:     •     •  Utolsó módosítás: 2013.03.06.   •     :.
 T e r v e z t e :: .: I I G  W G . I W D G :.
   
  © 2 0 0 7 - 2 0 1 3   E Ö T V Ö S   L O R Á N D   T U D O M Á N Y E G Y E T E M    M i n d e n  j o g  f e n n t a r t v a .
Cím :: ELTE 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.   •   Telefon :: +36 1 411 6500 • +36 1 411 6700 • +36 1 411 6900   •   Webform :: küldje el véleményét!