Hírek, rendezvények    
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
.: Eötvös Loránd Tudományegyetem :.
.:Új Magyarország :.
2014. november 28. péntek
home
» Az Egyetemről   » Hírek, rendezvények  
   
Egyensúlyt teremteni az oktatás és a kutatás között

A kínai felsőoktatás kihívásai és átalakulása: a hongkongi és shanghai példa címmel tartott előadást Weija Yang, a Shanghai International Studies University oktatója 2013. február 22-én az ELTE PPK-n. Hangsúlyozta: Kínában fontosnak tartják a tapasztalattal egybekötött tanulás módszerét, mert így az ismeretek sokkal „tisztábbak” lesznek.

Az előadáson a résztvevők megismerkedhettek a Hong Kong-i egyetem történetével, mely az intézmény 1911-es alapításával kezdődött. 1992-ig több területen is folyt az oktatás, a hallgatók tanulhattak például építészetet, társadalomtudományokat, fogászatot, jogot vagy gazdaságot. Az egyetem – melynek 2011-ben ünnepelték fennállásának századik évfordulóját – ma már nemzetközileg elismert kutatásairól is híres. „Sok külföldi hallgató választja Hong Kongot, a világ minden tájáról tanulnak itt tehetségek” – emelte ki Weija Yang.

Mint mondta, az egyetem az utóbbi években igen komoly fejlődésen ment keresztül, ennek azonban ára is van: nagyon intenzív kutatást várnak el az oktatóktól, ami sokszor azzal jár, hogy erre a fajta tevékenységre több energiát fordítanak, mint a tanításra. „Nagyon nehéz egyensúlyt teremteni az oktatás és a kutatás között” – mutatott rá az előadó. Hangsúlyozta: az egyetemen bekövetkezett változások egyebek mellett a tudományos és szakmai kiválóságra, az élethosszig tartó tanulásra, a kritikai szemléletre, bizonyos meghatározott problémák megoldására és a kultúrák közötti megértésre irányultak.

A kínai felsőoktatásban fontosnak tartják a tapasztalattal egybekötött tanulás módszerét. „Ha tudsz valamit, de nem használod a tudásodat, akkor az a tudás felületes. Ha személyes tapasztalatra is szert teszel, az ismereteid sokkal tisztábbak lesznek, egészen mások, mint addig – itt kezdődik a tudás” – fogalmazott Weija Yang. Szót ejtett a kínai oktatás történelmi változásairól, melyekkel kapcsolatban elmondta: 1958 és 1963 között hirtelen megnőtt az egyetemek száma, a közelmúltban pedig számos reformot hajtottak végre.

A Shanghai International Studies University-vel kapcsolatban az előadó hangsúlyozta, hogy Kína vezető egyetemének számít, az ottani diplomaták bölcsőjeként ismert. Előadása végén saját doktori kutatását mutatatta be, melyet jelenleg maga is a Shanghai International Studies University-n folytat. Tudományos munkájának fő témája az oktatás: annak módszertanát, esetleges fejlesztési lehetőségeit vizsgálja.

Eseménynaptár   
2014. november
H K Sz Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
1 2 3 4 5 6 7
.: News :.
Globális összefüggések
Bemutatkozik az ELTE Környezetoptika Laboratóriuma
Bruckner-díjat kapott Hajós György
Arenberg-díj – felhívás
A NASA-hoz utazik az Informatikai Kar hallgatója
Az orosz antiszemitizmus
Emberi Jogi Nap
„Királyt is játszom”
Parevo 2.0 – 25 évvel a demokratikus átmenet után
Új energiatermelési irányok
Erzsébet-utalványt kapnak az egyetemi dolgozók
.:     •     •  Utolsó módosítás: 2013.03.04.   :.
 T e r v e z t e :: .: I I G  W G . I W D G :.
   
  © 2 0 0 7 - 2 0 1 4   E Ö T V Ö S   L O R Á N D   T U D O M Á N Y E G Y E T E M    M i n d e n  j o g  f e n n t a r t v a .
Cím :: ELTE 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.   •   Telefon :: +36 1 411 6500 • +36 1 411 6700 • +36 1 411 6900   •   Webform :: küldje el véleményét!