Esélyegyenlőség a könyvtárhasználatban

Esélyegyenlőség a könyvtárhasználatban
03/27

2013. március 27.

ELTE Egyetemi Könyvtár (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)

03/27

2013. március 27. -

ELTE Egyetemi Könyvtár (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)


Az Internet Fiesta rendezvénysorozat keretében az ELTE Egyetemi Könyvtár Nyílt napot tart hallássérülteknek és segítőiknek 2013. március 27-én. A Nyílt napon a siketek és nagyothallók, valamint családtagjaik és a civil szervezetek munkatársai ismerkedhetnek meg a könyvtárral, az itt elérhető nyomtatott, digitális, multimédia és kéziratos dokumentumokkal, jelnyelven vezetett túra keretében bejárhatják a műemlék épületet, beiratkozhatnak és kipróbálhatják a könyvtár szolgáltatásait. Az esemény kommunikációs akadálymentesítése jelnyelvi tolmács részvételével történik.

A Nyílt napon mutatja be a könyvtár új szolgáltatását, ami 2013 márciusától könnyíti meg a hallássérült olvasók könyvtárhasználatát: a látogatók előre egyeztetett időpontban jelnyelvi tolmács segítségét vehetik igénybe. A térítésmentes lehetőség bevezetését alapos igényfelmérés előzte meg, ami nemcsak a jelnyelvi tolmácsolás, hanem más elektronikus közlési csatornák iránti igényt is feltárt. A könyvtár a már meglévő e-mail és online chat tájékoztatás mellett Skype-on is elindítja az információkérés lehetőségét. A további tervek közt szerepel videó, jelelt és feliratos videó információs anyagok és segédletek készítése és elérhetővé tétele a könyvtári portálon, valamint az ELTE Egyetemi Könyvtár YouTube-csatornáján.

A könyvtár más fogyatékossággal élő látogatók számára is nyújt segítő szolgáltatásokat. A látássérülteknek és vakoknak kísérőt biztosít az épületben való eligazodáshoz, továbbá számos eszköz és szoftver könnyíti meg számukra a dokumentum- és számítógép-használatot a könyvtári portál akadálymentes verziójától a Braille nyomtatásig. A mozgásukban korlátozottak az épület teljes akadálymentesítéséig megbízott útján vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

Program

15.00 Köszöntő és az Egyetemi Könyvtár szolgáltatásainak bemutatása (szolgáltatás-ismertető prezentáció jelnyelvi tolmácsolással)
15.50 Kávészünet
16.00 Épülettúra jelnyelvi tolmácsolással
17.10 Könyvtárhasználat igény szerint

Regisztráció

Időpont: 2013. március 27. 15:00–18:00
Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)

Egyetemi Könyvtári Szolgálat