A fogyatékosság közös ügy

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon 2013. szeptember 19-én indult a Bárczi-(gyógy)tea” rendezvénysorozat, ahol aktuális szakmai, szakmapolitikai témákat járnak körül. A sorozat első évada a bentlakásos intézmények férőhelyeinek kiváltására és a folyamatot segítő szolgáltatások bemutatására fókuszál. Már az első előadásra is sokan voltak kíváncsiak, amelynek középpontjában a Down Alapítvány munkája állt.

Zászkaliczky Péter, a Kar dékánja előadásában elmondta: a felvilágosodás idején kialakult gyógypedagógia tudományát a mai napig folyamatos diskurzus jellemzi. A kezdetektől elkülönülő élettereket hoztak létre, ahol a fogyatékos és a nem fogyatékos embereket elválasztották. A 19. századtól kezdve jellemző intézményes forma állandó kontrollal, erős hierarchiával, beszűkült szociális kapcsolatrendszerrel társul, míg – Magyarországgal ellentétben – a skandináv országokban humanizálódás tapasztalható. Hangsúlyozta: „a gyógypedagógia kifejezés nem ugyanazt jelenti, mint 30 éve, hiszen mára jóval több a medikális megközelítésnél.” A legfontosabb elérendő cél a fogyatékos emberek iskolai és társadalmi integrációja, a „gyógypedagógiának cselekvő tudománynak kell lennie.”

Gruiz Katalin, a Down Alapítvány elnöke az alternatív ellátórendszereket mutatta be. Az Alapítvány a sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését és az önálló élet lehetőségét támogatja. A szolgáltató centrumokban étkezés, tanácsadás és foglalkoztatás zajlik, az önállóságra nevelést komplex fejlesztés segíti: a tudás, a készségek, az egészségi állapot és a szociális adaptáció együttes fejlődése járul hozzá ahhoz, hogy a gyerekek autonóm felnőtté váljanak. A szakember hangsúlyozta, hogy a családnak, a szakmára felkészítő iskolának és a szakképzésnek is a nagyon fontos szerepe van, az Alapítványnál például sokan lettek bőrdíszművesek és ékszerkészítők. Gruiz Katalin kiemelte, hogy az Alapítvány fontos feladata, hogy jó példákat mutasson és beszéljen a fogyatékosságról, hiszen a fogyatékkal élőknek ugyanúgy telnek a napjai, mint az egészséges embereknek. A társadalmi tudatformálás elősegítésében a médiának is van feladata: tudatosítani kell az emberekben, hogy a fogyatékos emberek életkörülményeinek javítása közös ügy és közös feladat.

A sorozat 2013. október 24-én folytatódik, amikor az ENSZ-egyezmény hazai hatásairól és a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány munkájáról lesz szó.

2013.09.25.