„Nagyon kell szeretni az emberi szellem alkotásait”
Elnyerte a 2013-as Galileo Galilei-díjat, amely azon nem olaszországi tudósokat illeti meg, akik nagy hatással bírtak az itáliai kultúrára. Mit jelent az Ön számára az elismerés, melyet az olasz Nobel-díjként is szoktak emlegetni?
Ez egy rangos díj, melyet csak ritkán, tízévente ítél oda különböző tudományterületek képviselőinek a legjobb olasz szakemberekből álló zsűri. A díjazottak között a szakma nagyjai találhatóak, akiket a mestereimnek tartok – ennek következtében tehát nagyon büszke vagyok, hogy megkaphattam a kitüntetést. Nobel-díjnak nevezni azonban túlzás lenne, mindenesetre nagy presztízsű elismerés, melyet minden évben olyan szakember kap, aki valami fontosat tett az olasz kultúráért. Idén az olasz nyelvtörténet terén tevékenykedő kutatók munkáját ismerték el vele.
Az a megtiszteltetés is érte, hogy az itáliai olasz nyelvészettel és irodalommal foglalkozó nagy hírű intézmény, a firenzei központú Accademia della Crusca a napokban nevezte ki külföldi levelező tagjának. Mivel jár ez az elismerés? Milyen feladatokat kell teljesítenie levelező tagként?
Hivatalosan még nem kaptam meg az erről szóló értesítést, ugyanakkor az akadémia őszi ülésén kinevezett külföldi tagok között valóban szerepelt az én nevem is. A rám váró feladatokkal tehát még nem vagyok tisztában, azt azonban sejtem, hogy azok jelentősen kapcsolódnak majd az akadémia tevékenységéhez, amely többek közt az olasz nyelv történetének kutatására, korai olasz szövegek kiadására és a lexikográfiára fókuszál. Mivel tudományos munkám az olasz nyelvtanra irányul, így leginkább ezen a területen tudok majd együttműködni az akadémiával.
Egyetemi tanulmányainak kezdetén még a filológia érdekelte. Mi fogta meg a nyelvészetben?
A nyelvészettel való találkozásom szinte a véletlennek köszönhető, hiszen azzal a határozott elképzeléssel iratkoztam be a Padovai Egyetemre, hogy filológus leszek. Az első előadások, amelyek nyelvészeti tárgyúak voltak, azonban annyira megfogtak, hogy egy pillanat alatt eldöntöttem, inkább nyelvészként képzelem el a jövőmet. Ezek között volt Giovan Battista Pellegrini kurzusa is, aki ladin nyelvészetről adott elő – valójában ez volt az egyetlen olyan előadás, amely már az első héten elkezdődött, én meg nagyon izgatott voltam, és el akartam kezdeni bejárni az első órára, bármi legyen is az. Pellegrini professzor rögtön megkérdezte, milyen előtanulmányokat végeztem az ő speciális kurzusának a felvételéhez. Amikor bevallottam neki, hogy ez az első órám az egyetemen, az ő kissé nyers modorában azt mondta, hogy nincs elegendő alapom hozzá, akkor jöjjek vissza, amikor már túl vagyok egy általános nyelvészeti, dialektológiai vagy romanisztikai kurzuson. Az órát nagyon érdekesnek találtam, de mivel a figyelmeztetés igen szigorúnak tűnt, nem mertem folytatni.
Még abban az évben elkezdtem az általános nyelvészeti és dialektológiai kurzusokat, hogy aztán a következő évben újra nekiveselkedjem a ladin nyelvészetnek. Nagyon izgalmas volt élő nyelvekkel és olyan jelenségekkel foglalkozni, melyekkel az irodalmi nyelvben nem találkozik az ember. Emellett vonzott, hogy a bonyolult világot egy egységes keretbe próbáljuk foglalni és rendet teremtsünk egy olyan valóságban, mely elsőre kaotikusnak tűnik. A nyelvészethez ugyanis egyfelől tudni kell rendszerben gondolkodni, másfelől nagyon kell szeretni az emberi szellem alkotásait, mint amilyen maga a nyelv. Így a második évben elkezdtem románul tanulni, valamint ladin és újlatin nyelvészeti előadásokra jártam. A magyar nyelv tanulását is terveztem, de időközben egy sokkal sürgetőbb ok tette aktuálissá: a ladin nyelvészeti kurzuson feltűnt egy magyar ösztöndíjas lány, aki nem sokkal később a feleségem lett, és aki miatt, miután befejeztem egyetemi tanulmányaimat, véglegesen Magyarországon telepedtem le.
Így az egyetemi karrierje is Magyarországon teljesedett ki. Hogyan fogadták az ELTE-n?
Nagyon sokat köszönhetek az ELTE-nek: örömmel fogadtak még akkor is, ha nem itt tanultam, nem ebből az országból származom, és ami a legfontosabb, hogy az első pillanattól kezdve éreztem a felém irányuló bizalmat. Olyan feladatokat róttak rám, amelyek hatalmas kihívást állítottak elém, közben viszont rengeteget tanultam, így a portugál nyelvet is elsajátíthattam. Rózsa Zoltánnak ugyanis – aki a portugál nyelv tanítását elindította a BTK-n – szüksége volt valakire, aki portugál nyelvészetet tanítana, ezért felajánlotta, hogy tanuljak meg gyorsan portugálul. Az elején nem sokkal tudtam többet, mint a diákjaim, aztán úgy megszerettem és elsajátítottam a nyelvet, hogy 17 évig tanítottam. A portugál nyelv ismerete nagyon kiszélesítette újlatin nyelvészeti ismereteim körét, és néhány érdekes eredményt is elértem e nyelv történeti szintaxisának terén, különös tekintettel a klitikumok kérdésére, melyet portugálok és brazilok is előszeretettel kutattak, de mindaddig általában inadekvát elméleti háttérrel.
Milyen szépségekkel találkozott a magyar nyelvben?
Nagyon sokat foglalkoztam magyar nyelvészettel, annak ellenére, hogy nincs látszata a publikált munkáimban. Sőt sok elméleti problémát a magyar nyelven keresztül ismertem meg, és ezt a tudást kamatoztatni tudtam a kutatásaimban is. Így a magyar mondattani tanulmányoknak sokat köszönhettem a klasszikus latin szórenddel foglalkozó kutatásom során, mely felkavarta az állóvizet egy olyan területen, melyet a formális megközelítések legtöbbször óvatosan elkerültek.
Milyen kutatásokban vesz jelenleg részt, és milyen céljai vannak?
Az Oxford University Pressnek meg fog jelenni egy újlatin nyelvi enciklopédiája, amelybe két cikket írok majd. Ezen kívül nagyon érdekel a visszaható imperszonális szerkezet tanulmányozása az újlatin nyelvekben, illetve az olasz nyelvtan új kiadásának elkészítése, mely magában foglalná az elmúlt húsz év legújabb kutatási eredményeit.