Több mint hatszázan vettek részt az Erasmus-programban

A 2012/2013-as tanévben a hazai intézmények közül az Eötvös Loránd Tudományegyetemről indult útnak a legtöbb Erasmus-ösztöndíjas. A Tempus Közalapítvány adatai szerint az ELTE 476 hallgatója, 115 oktatója és 37 adminisztrációs munkatársa vett részt a programban.

Az Erasmus 1987-ben indult, a 2012-es adatok szerint az uniós résztvevők száma meghaladja a három millió főt. 2014. január 1-től a program Erasmus+ néven működik tovább, a következő hétéves uniós költségvetési ciklusban összesen 14,7 milliárd euróval gazdálkodhat. A program hazai koordinációját végző Tempus Közalapítvány adatai szerint az előző tanévben 4387 hallgató vett részt a programban, 2050 diák társadalomtudományi, jogi és gazdasági területen tanult.

A legtöbb hazai diákot a Budapesti Corvinus Egyetem (496 fő) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (476 fő) küldte partnerintézményeinek egyikébe. Intézményünk 115 oktatója és 37 adminisztratív dolgozója is részt vett a programban, így az összesített eredmények alapján az ELTE-ről indult a legtöbb kiutazó. A hallgatók nemcsak egyetemi tanulmányaik folytatásához, hanem szakmai gyakorlatukhoz is igénybe vehetik az Erasmus-program forrásait.

Az ELTE RH Nemzetközi Képzési és Mobilitási Osztályának összesítése szerint a hallgatók legkedveltebb célországa – összhangban a hazai trendekkel – Németország volt (közel száz ELTE-s diák fordult meg itteni partnerintézményeinkben), amelyet a sorban Hollandia, Franciaország és Olaszország követ. Az Egyetem jelenleg több mint 800, a hallgatói mobilitást érintő megállapodással rendelkezik. Az ELTE-t a Magyarországra érkező cserediákok is kedvelik: a Bölcsészettudományi Karra például 175, az Állam- és Jogtudományi Karra 105 vendéghallgató érkezett a 2012/2013-as tanévben.

A Tempus Közalapítvány „Nemzetközi együttműködési kultúráért” Nívódíját 2012-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem is átvehette. Az alapítvány az Egész életen át tartó tanulás program (LLP) keretében kiemelkedő színvonalú nemzetközi projekttevékenységet végző intézményeket díjazta. Az Egyetem Erasmus-kapcsolatairól bővebben itt olvashat.

Forrás: HVG 2014/1; ELTE NKMO

2014.01.13.