Diplomamentő Program indult

A Kormány által támogatott Diplomamentő Program azoknak kínál megoldást, akik sikeres államvizsgájukat követően a diplomájukat nyelvvizsga hiánya miatt nem szerezték meg. A Program keretein belül angol, német és francia nyelvből 120, 180 valamint 240 órás ingyenes képzésekre lehet jelentkezni, melynek végeztével a képzésbe bekerülők államilag elismert, középfokú (B2) komplex nyelvvizsgát tehetnek 2015. december 31-ig.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. közös, március 13-i sajtótájékoztatóján Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító OFA ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: olyanok jelentkezhetnek, akik államvizsgájukat a hazai felsőoktatásban sikeresen teljesítették, és ezt igazolják, vagyis már csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy átvegyék diplomájukat. További feltétel, hogy ne álljanak hallgatói jogviszonyban, és vállalják az államilag elismert nyelvvizsga megszerzését, valamint rendelkezzenek alapfokú nyelvismerettel. Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkára elmondta: több 10 ezer diploma „porosodik” a felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályain azért, mert a hallgatóknak már csak a nyelvvizsgájuk hiányzik a diplomához. A 3 milliárd forint forrásból megvalósuló Diplomamentő program körülbelül 10 ezer fiatalnak segíthet.

A Diplomamentő Programra való regisztrációt március 13-án nyitották meg, az igényeket április 4-ig várják, jelentkezni az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján elérhető OFATÁR rendszerben lehet. A rendszerben való pályázásra várhatóan április közepe után lehet jelentkezni.

2014.03.17.