Erdős Pál-díjat kapott Pelikán József

A World Federation of Mathematics Competitions (Matematikai Versenyek Világszervezete) díját idén Pelikán József, a Matematikai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszék nyugalmazott adjunktusa is átvehette. Az elismerésben részesültek Petar Stoyanov Kenderov bulgáriai és Richard Rusczyk amerikai professzorok is.

Az Erdős Pál-díjat azok a matematikusok vehetik át, akik jelentős szerepet játszottak a nemzeti és nemzetközi matematikaversenyek terén, és ezzel hozzájárultak a matematikai oktatás színvonalának emeléséhez. A szervezet kétévente három díjat ad át. Az elismerést 1992-es alapítása óta korábban mindössze két hazai matematikus vehette át: Pelikán József idei kitüntetését megelőzően Reiman István és Surányi János 2000-ben részesült az elismerésben. Surányi János haláláig az ELTE professzora volt, Reiman István is hosszú ideig tanított Egyetemünkön.

Pelikán József Lovász László professzor mellett minden idők egyik legsikeresebb magyar matematikai versenyzője: középiskolás korában három arany és egy ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiákon. Pelikán József a csapat vezetőjeként a mai napig részt vesz a diákolimpiára készülő diákok felkészítésében. A Nemzetközi Diákolimpiák szervezetének meghatározó szereplője, munkássága Afrikától Dél-Amerikáig, Közép-Európától a Távol-Keletig járult hozzá a matematikaversenyek színvonalának emeléséhez. Nyolc évig volt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia irányító testületének elnöke. Pelikán József egyetemista kora óta a Bolyai Matematikai Társulat aktív tagja, a Kürschák József Matematikai Tanulóverseny versenybizottságában több mint négy évtizede dolgozik. Lovász Lászlóval és Vesztergombi Katalinnal közösen írt Diszkrét matematika című kötete az egyetemi matematika oktatás egyik sokat használt, fontos jegyzete.

2014.04.15.