Egyre többen választják az ELTE képzéseit

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén is a legnépszerűbb intézmény: a több mint 106 ezer jelentkező közül minden ötödik felvételiző (22 828 fő, az összes jelentkező 21,5%-a) az ELTE-re adta be jelentkezését, az első helyen pedig 12 988-an (az összes jelentkező 12%-a) jelölték meg Egyetemünk valamely szakját – ez az utóbbi öt év legjobb ELTE-s eredményének számít. A felvételi statisztikákról szóló összeállításunk második részében Egyetemünk kilenc képzési területét és alapszakjainak adatait vizsgáltuk.

Az Eduline oktatási szakportál összesítése szerint az országos jelentkezői létszám a legnagyobb mértékben a pedagógusképzéseken és a jogi területen emelkedett, míg a gazdasági szakokra 8, a bölcsészettudományi képzésekre 13, az informatikai területre 9,5 %-kal többen felvételiztek, mint egy évvel korábban.

A bölcsészettudományi képzési területet az országosan jelentkezők 8%-a választotta. A Bölcsészettudományi Kar képzéseinek túlnyomó többségét és a Pedagógiai és Pszichológiai Kar pedagógia, pszichológia és andragógia alapszakjait felölelő kategóriába 896-tal több jelentkezést regisztráltak, közel 360-nal nőtt az elsőhelyes jelentkezők száma.

A jogi képzési területre – az ÁJK jogász, igazságügyi igazgatási és munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszakjai is mintegy 8%-kal nőtt az első helyen jelentkezők száma, 1109-en választották első helyen az ELTE képzéseit.

A társadalomtudományi képzési terület – a BTK informatikus könyvtáros, az ÁJK politológia, a TáTK nemzetközi tanulmányok, szociológia, szociális munka, illetve társadalmi tanulmányok alapszakja – szintén rendkívül népszerű volt az ELTE-re jelentkezők körében. 2013-ban 536-an, míg idén 805-en választották ezeket a képzéseket első helyen, ez 34%-os növekedést jelent.

Az IK programtervező informatikus szaka az informatikai képzési területhez tartozik, 2013-hoz képest több mint kétszázzal (ez csaknem 11%-os növekedést jelent) többen jelölték meg a szakot. Összesen 761-en, tavalyhoz képest 127-tel többen szeretnének első helyen bekerülni az IK-ra.

A TáTK alkalmazott közgazdaságtan alapszaka a gazdaságtudományi képzési terület egyetlen ELTE-s képviselője: a tavalyi adatokhoz képest itt nincs szignifikáns változás. Hasonló a helyzet a BTK ének-zene alapszakjánál, a művészeti képzési terület Egyetemünkön elérhető szakjánál is. A sporttudomány képzési területet – a PPK rekreációszervezés és egészségfejlesztés, illetve sportszervező alapszakja – több hallgató választotta idén első helyen: összesen 211-en tették a képzeletbeli felvételi lap tetejére az Egyetemünk által meghirdetett képzéseket.

A természettudományi szakokra idén országosan hatszázzal kevesebben jelentkeztek. A természettudományi képzési területen – a TTK biológia, fizika, földrajz, földtudomány, kémia, környezettan, matematika alapszakjain – nem szignifikáns a csökkenés, tavalyhoz képest mindössze 104-gyel kevesebb első helyes jelentkezést regisztráltak. Élénkülő érdeklődés tapasztalható az ELTE természettudományos tanárszakjai iránt.

A pedagógusképzés képzési területhez tartoznak a Bárczi gyógypedagógia, a TÓK csecsemő- és kisgyermeknevelő, a tanító és óvodapedagógus alapszakjai, illetve a Tanárképző Központ által meghirdetett osztatlan tanárszakok is. A Bárczi és a TÓK képzéseire összesen 3361 jelentkezés érkezett, első helyen pedig 27%-kal többen, 2389-en szeretnének bekerülni Egyetemünkre. Az osztatlan tanárszakok rendkívül népszerűek az idei felvételi időszakban: az 548 első helyes jelentkezés jelentős növekedés tavalyhoz képest.

Forrás: ELTE Oktatási Igazgatóság

2014.04.17.