A székely rovásírás írástörténeti háttere

A székely rovásírás írástörténeti háttere
04/30

2014. április 30.

ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A 336.)

04/30

2014. április 30. -

ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A 336.)


A tavaszi félévben „Rovásírásos emlékeink mint nyelvemlékek” címmel tudományos előadássorozatot szervez az ELTE Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke, valamint az ELTE Benkő Loránd Magyar Nyelvtörténeti Műhelye és Diákműhelye. Az előadások szerdán délutánonként vannak a bölcsészkaron, minden érdeklődőt várnak.

A magyar nyelv története során többször feledésbe merült, majd újjáéledt rovásírás, illetőleg az ezzel az írástípussal lejegyzett (különösen korai) nyelvemlékeink diszciplináris tekintetben a magyar nyelvtörténet, általánosságban véve pedig a magyar örökség részét képezik. Az előadássorozat a hazai kutatók eredményeit, véleményét, megfontolásait kívánja az egyetemi hallgatóság, illetve a téma iránt érdeklő szélesebb közönség elé tárni. A 13 előadásból álló sorozat előadói olyan szakemberek, akik tudományos módszertannal közelítve érdemben foglalkoztak a rovásírásos emlékek nyelvi, néprajzi, régészeti és történelmi összefüggéseivel.

A sorozat kilencedik és tizedik előadását 2014. április 30-án Róna-Tas András, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa, az MTA rendes tagja tartja „A székely rovásírás írástörténeti háttere I–II.” címmel.

Az első előadás az írástörténet alapfogalmaival és módszertanával foglalkozik. Szó lesz a jel és írásjel, a betű és gráf, a graféma és az allográf viszonyáról, a betű- és a hanggyakoriság összefüggéseiről, a grafotaktika, a térbetöltés és térkihasználás módjairól és az információközlés íráshoz hasonló más módjairól (például csomóírás, pásztor-, adó-, leltárrovás). Az előadó a technika, az eszköz és a hordozó (pálmalevél, bőr, papír stb.) viszonyával, az írások fajtáival, az írások kialakulásának és változásának általánosítható útjaival, illetve az összehasonlító és történeti írástudomány legújabb eredményeivel és feladataival is foglalkozik. Az előadás néhány nagy íráscsalád (egyiptomi, kínai, indiai-tibeti-koreai) és a sémi írások kialakulásának és elterjedésének rövid áttekintésével fejeződik be.

Róna-Tas András a második előadásban Eurázsia néhány rovásírása után tárgyalja az etruszk írást és annak kelta elágazását. Ismerteti a franciaországi Glozel írástábláinak problematikáját, bemutatja a germán rovásírás, a Futhark történetét, az angol és a skandináv rovásírások kialakulását. Szó lesz a keleti türk rovásírás eredetéről és a kazár rovásírás egyetlen hosszabb emlékéről, illetve a székely rovásírás „szomszédairól”, a görög, a glagolita és a cirill írásokról. Az előadó ismerteti az Aethicus Isternek tulajdonított ábécével kapcsolatos legújabb kutatásokat, majd kísérletet tesz arra, hogy rekonstruálja a proto-székely írást, vagyis elválassza a székely rovásírás elsődleges és másodlagosan kialakult jeleit.

Időpont: 2014. április 30. 16.00–17.30 és 17.30–19.00
Helyszín: ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A 336.)