Laikus mítoszok nyomában

Rovásírás, magyar írás vagy humanista koholmány-e a székely írás? Mítoszok a székely írás kutatásában címmel tartott előadást 2014. május 14-én az ELTE BTK-n Sándor Klára nyelvész és társadalomkutató, a Szegedi Tudományegyetem docense. Az esemény az ELTE Bölcsészettudományi Kara és a Benkő Loránd Magyar Nyelvtörténeti Műhely és Diákműhely szervezte Rovásírásos emlékeink mint nyelvemlékek című előadássorozat tizenkettedik alkalma volt. Az előadás azokkal a mítoszokkal foglalkozott, amelyek a tudományos diskurzusban is előfordulnak. Ezeknek a laikus nézeteknek a megszületésében nagy szerepe van a népi, vagy más néven folk tudományosságnak, amely a „józan észre” alapuló világmagyarázatok összessége.

A 18. század tudományos szakirodalmában még szerepelt, ma már csak a laikus irodalomban lelhető fel az elmélet, amely szerint azért van kevés emléke a székely írásnak, mert a papok üldözték. Ezt az elképzelést cáfolja, hogy a feliratok templomokban maradtak meg, sőt időnként papok nevét örökítették meg. További bizonyíték erre, hogy a Bolognában őrzött naptárt ferencesek készítették. Kájoni János, a szárhegyi és csíksomlyói kolostor házfőnöke is gyűjtötte a székely ábécéket és szövegeket. A mítosz Csécsi János nyelvtanából eredeztethető, aki azt állította, hogy a magyarok az egyház nyomására latin betűket használtak, elhagyván azokat a betűket, amelyeket Szkítiában használtak. Az elméletet Bél Mátyás is átvette, aki szerint már Géza fejedelem korában is üldözték ezt az írást, mert a régi valláshoz kapcsolódott.

A következő mítosz a székely írás mint „rovásírás” mítosza. A rovásírás fogalmával Sebestyén Gyulánál találkozhatunk először. Sebestyén számrovással foglalkozott, és ezt hasonló technikájúnak vélte a székely íráshoz. Nála írástechnikai megnevezésről van szó. Ez alapján a latin vagy a föníciai írást is rovásírásnak tekintette, amennyiben fába rótták. Németh Gyula a „törökségi”, keleti türk írással hozta összefüggésbe a kifejezést, ezeket az írásokat közeli rokonnak gondolta. Ez a hagyomány Nagy Gézától származik, aki az orhoni feliratok megfejtése után a keleti türk írás jeleit egyeztette a székely jelekkel. A 21. században a fogalomnak két új alapértelmezése alakult ki: hogy ez a magyarok ősi, eredeti írása, illetve, hogy egy egész íráscsalád elképzelése, amelyben belső összefüggések kötik össze az írásokat.

A székely írás mint magyar írás is egyfajta mítosz. Tény, hogy magyar nyelvű szövegeket írtak vele, de jelenleg csak annyi igazolható, hogy a székelyek ősei ismerték, először csak Székelyföldön használták. Csak ott találtak korai feliratokat. A Kalocsa mellett talált halomi felirat betűkészlete nem azonosítható székely jelekkel. A 10. századból Somogyban feltárt alsóbűi fúvóka négy jelet tartalmaz, de valószínűleg csak töredék. Somogy ezen részén előfordulhattak egyébként székelyek. Ezek a jelek akár a székely ábécé jelei is lehetnek, egyelőre nincs azonban olvasatuk, és így nem tudjuk, hogy milyen hangértékűek.

A 19. században divatos koholmányelmélet szerint a székely írást a humanisták gyártották. Hunfalvy Pál a székelyeket magyarokból szervezett népcsoportnak tartotta. Igaz, hogy nem mutatható ki, hogy a székelyek régészeti anyaga különbözne a magyarok anyagától, de a besenyőké sem tér el. Hunfalvy tehát nem tekintette a székelyeket önálló etnikumnak, ennek nyomán azt állította, hogy saját írásuk sem lehetett. Réthy László szerint a székely írás megalkotója egy teológiát végzett székely lehetett, ezzel magyarázza, hogy jobbról balra írják a betűket, amivel a héber-magyar rokonságot akarta igazolni. A humanistáknál azonban a héber-magyar rokonság kiemelt szerepe csak a 16. századtól jelent meg. A 21. században fölelevenítették ezt az elméletet, de nem Réthyre, hanem Püspöki Nagy Péterre és Róna-Tas Andrásra hivatkozva. Püspöki Nagy azonban nem azt állította, hogy a humanisták találták ki, csupán hogy „a humanisták újították föl az avar írást”. Róna-Tas András pedig azt mondta, hogy „a humanistáknak nagy szerepük volt az írás elterjesztésében”.

Sándor Klára megjegyezte, hogy egyes tudósok azért minősülhetnek laikusnak, mert nem az adott terület szakemberei. A népi nyelvészet kifejezetten azokkal a nézetekkel foglalkozik, amelyeket a nem nyelvészek alakítanak ki a nyelvről. A székely írás kapcsán az eredet kérdését hozta fel példának. Konszenzus állapítható meg abban, hogy a nyugati ótörök írásokkal (kazáriai, dunai bolgár, avar kori) kapcsolatban van a székely írás, és hogy vannak közös jelei a székely és a keleti türk írásnak. Bár Sándor Klára szerint talán csak hagyománytiszteletből maradt fent ez a nézet, abban is konszenzus van, hogy vannak glagolita (e, o) és cirill eredetű (f, h, l?) jelek. Nincs konszenzus viszont a tekintetben, hogy a teljes magyarságé-e az írás, hogy mi lehetett a közvetlen előd, és mennyi a keleti türkkel közös jelek száma.

Az előadás során felmerült a kérdés: az új technika új eredményeket hoz-e – itt elsősorban a számítógépes kutatásról van szó. Sándor Klára válaszként elmondta: „Az új technika biztos, hogy új eredményeket hoz, csak nem biztos, hogy jókat.” Mivel a gép nem filológus, így az eredmények attól függenek, amit betápláltunk. Például módszertanilag helytelen, ha az ábécéket veszik alapul: a nikolsburgi ábécét, Telegdi János és Csulyak István ábécéjét. Nem tudni, hogy Telegdi melyik ábécéből dolgozott, viszont biztosan torzított, mivel nem ismerte jól a székely írást és a ligatúraalkotás szabályait. Ezért ezt módszertani hiba lenne alapul venni. „Az ábécét, amelyet összehasonlíthatunk egy másik ábécével, nem azokból az emlékekből nyerhetjük ki, amelyek ténylegesen ábécék, azaz betűk felsorolásai, hanem a legkorábbi székely emlékek betűkészletét kell megnézni. És annak azt a formáját megpróbálni rekonstruálni, amely ideáltípusként a szerző fejében lebeghetett” – világított rá Sándor Klára. Az alapábécé rekonstruálásához először az emlékek betűkészletét és ezeknek a belső összefüggéseit kell megállapítani, amihez biztos, pontos olvasatok, hangértékek és történeti realitás szükségesek. Sándor Klára szerint valószínűbb, hogy a székelyek önálló etnikumként csatlakoztak a magyarokhoz, és a legnagyobb valószínűséggel török nyelvűek voltak. Legújabb könyvében, melynek A székely írás nyomában a címe, részletesen ír a témáról.