„Menteni, magyarázni nem tudjuk”
„Menteni, magyarázni nem tudjuk, ami történt,de bevallani, elmondani igen.
S e nemzedéknek ez lesz a feladata.”
(Márai Sándor)
A magyarországi gettósítások és deportálások megindulásának közelgő 70. évfordulója alkalmából a holokauszt 600 ezer magyar áldozatára emlékeztek oktatók, hallgatók és meghívott vendégek 2014. április 7-én az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. A megemlékezés díszvendége volt a 86 éves Forgács János, aki 1944. június 14-től 1945. május elejéig Birkenau, Auschwitz I., Gross Rosen és Dachau foglya volt.
Szücs Marianna főiskolai docens tartja „A Holokauszt és áldozatai:zsidók, cigányok, fogyatékosok és más csoportok” című kurzust, amelyet 2012-ben a Gábor Zita Alapítvány is díjazott. A tantárgy óráin a Soá többi áldozati csoportjáról is beszélnek: a fogyatékos gyermekekről és felnőttekről, a romákról, a homoszexuálisokról, a fasizmus politikai ellenfeleiről, a meghurcolt, letartóztatott és/vagy koncentrációs táborokba kényszerített papokról és lelkészekről, Jehova tanúiról, a szabadkőművesekről, valamint a náci fogolytáborokban megölt hadifoglyokról.
A tárgy oktatója bevezető előadásában Karsai László, Molnár Judit, Ungváry Krisztián és Randolph Braham történészek munkáira támaszkodva kiemelte azokat a legfontosabb történelmi tényeket, amelyek a XX. század első évtizedei és 1945 első hónapjai között a zsidó vallású és/vagy származású magyar emberek hatvan százalékának halálához vezettek. A docens Horthy Miklós kormányzó diplomáciai levelezéséből származó idézetekkel mutatta be a kormányzó szerepét és felelősségét a tragédia bekövetkeztében. Utalt arra a fontos tényre is, hogy a holokauszt nem Magyarország 1944. március 19-i német megszállásával vagy a haláltáborokkal, hanem Teleki Pál 1920. évi numerus clausus törvényével kezdődött, amely az első világháború utáni Európa első antiszemita törvénye volt. A Horthy-korszakban összesen több mint száz zsidóellenes törvény és rendelet született.
1944 áprilisának végén döntést hoztak az összes magyarországi zsidó ember deportálásáról. A németek eredetileg azt tervezték, hogy napi egy transzportot küldenek Auschwitzba, a Horthy által kinevezett vitéz Endre László belügyi államtitkár viszont napi hat transzport küldését tartotta szükségesnek. 1944. május 14-től július 9-ig 147 vonattal, összesen 477 vasúti kocsiban 437 402 embert deportáltak, ez átlagosan napi 8000 embert jelentett, 80 százalékukat az érkezést követő pár óra múlva megölték. A történelmi forrásokból tudható, hogy a nácik viszonylag kevesen voltak, ezért önmagukban képtelenek lettek volna megszervezni a több százezer ember deportálását: Eichmann Sonderkommandója például a sofőrökkel és gépírókkal együtt is hozzávetőlegesen mindössze 150–200 főből állt. A csaknem 440 ezer magyar deportálása ezért nem mehetett volna végbe a magyar kormány támogatása, valamint 200 ezer magyar – csendőrök, rendőrök, köztisztviselők, leltározók, bábák, motozónők, leventeoktatók, orvosok, olykor tanárok – fegyelmezett, időnként lelkes tevékenysége nélkül.
Szücs Marianna előadását követően Forgács János beszélt, akivel az emlékezést megelőzően Hackl Szilvia és Bence György hallgatók készítettek interjút. A hallgatói kérdések megválaszolása után gyertyát gyújtottak és a Kaddish, a zsidó halotti ima meghallgatásával hajtottak fejet az áldozatok előtt.