Nyilvánosak a közéleti ösztöndíjak

 

A Szenátus legutóbbi ülésén módosította az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatának a Hallgatói Követelményrendszerrel foglalkozó részét, ezzel az ELTE – az országban elsőként – egyhangúlag megszavazta a közéleti ösztöndíjak nyilvánosságát. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által előterjesztett módosítások célja a transzparencia növelése a hallgatói jutalmak átláthatóbbá tételével. A módosítás július 1-jével lépett érvénybe, és a folyamatban lévő ügyekre is érvényes. Mivel a hallgatói önkormányzatok tagjainak munkáját közéleti ösztöndíjjal honorálják, az ő fizetéseik is nyilvánosan elérhetők lesznek.

Az Egyetem adatvédelmének, adatbiztonságának és adatkezelésének rendjéről szóló szabályzat 3. sz. függeléke rögzíti, hogy a hallgatók tudomásul veszik: amennyiben rendszeres vagy egyszeri közéleti ösztöndíjban részesülnek, e tény és az ösztöndíj célja, összege nyilvánosságra hozható. A ELTE SzMSz II. kötetének, a Hallgatói Követelményrendszernek a módosítása a két szabályzat közötti összhang megteremtésével biztosítja a közéleti ösztöndíjak, az egyetemi, illetve a kari kiemelkedő hallgatói teljesítmény egyszeri ösztöndíja nyilvánosságának lehetőségét. Így szabályokban lefektetetté válik a jutalmak hitelességének testületi vizsgálata, a végső döntés ugyanakkor továbbra is az érintett hallgatói önkormányzat elnöke és a dékán vagy rektor közös döntése marad.

„Tavaly szeptemberben az új EHÖK elnök, Zaránd Péter programjában fontos szerepet kapott a transzparencia” – emlékeztet az ELTE Online-on, az Egyetem hallgatói magazinjában megjelent cikk, amely így fejeződik be: „nincs még egy egyetem, ahol bárki számára elérhetőek lennének az ösztöndíjakkal kapcsolatos adatok. A példa követendő, reméljük, minél hamarabb kiterjeszti az átláthatóságot az ösztöndíjakra a többi egyetem és hallgatói önkormányzat is.”

Az Egyetem adatvédelmi, adatbiztonsági és adatkezelési szabályzata 2014. április 15-én lépett hatályba, ez nyitotta meg az utat afelé, hogy a hallgatók közéleti tevékenysége után járó ösztöndíjak nyilvánosak lehessenek. A szabályzatról Rónay Zoltán főtitkárral készített interjúnk itt olvasható.

 

2014.07.15.