Elhunyt Weiss Emília

2014.07.29.
Elhunyt Weiss Emília
Életének 88. évében elhunyt Weiss Emília, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Búcsúztató 2014. augusztus 3-án (vasárnap) 11 órakor lesz a Kozma utcai zsidótemetőben (Bp. X. Kozma u. 6.). Weiss Emíliát az Állam- és Jogtudományi Kar saját halottjának tekinti.

Weiss Emília 1927. július 21-én született Budapesten, egyetemi tanulmányait 1945 és 1950 között végezte a Pázmány Péter (mai Eötvös Loránd) Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán. 1949-től a Kar Polgári Jogi Tanszékén dolgozott, demonstrátorként, majd tanársegédként, adjunktusként, egyetemi docensként, 1979 decemberéig egyetemi tanárként, azóta professor emeritusként. Az állam- és jogtudományok doktora fokozatot 1979-ben „A túlélő házastárs öröklési jogi jogállása – történeti kialakulásában és fejlődési tendenciáiban” című doktori értekezésével szerezte meg. Évtizedeken át volt a Polgári Jogi Tanszéken önálló tárgyként oktatott családi jog oktatója. A polgári jog és a családjog számos kérdéskörében jelentek meg publikációi, a családjog és az öröklési jog témakörében német és angol nyelven is.

A Weiss Emíliával készült utolsó interjú az elte.hu-n jelent meg, apropóját az adta, hogy március 15-én a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át az új Polgári Törvénykönyv kodifikációjával összefüggő tevékenysége, valamint példaértékű tudományos munkássága elismeréseként. Az ELTE alapításának 375. évfordulója alkalmából készült portréfilmsorozatban 2009-ben Vékás Lajos akadémikus készített vele beszélgetést életútjáról.  

Weiss Emília önéletrajza
ELTE ÁJK