Új szolgáltatásokkal jelentkezik az ELTE Karrierközpont

Az ELTE Karrierközpontja megújult arculattal, régi és új szolgáltatásokkal indítja a 2014/2015-ös tanévet. A kezdeményezésekről a Karrierközpont vezetőjével beszélgettünk: Agárdi Krisztina 2014. augusztus 28. óta irányítja a szervezeti egységet.

Hogyan segíti az álláskeresést a Karrierközpont?

Az online toborzási technikák már túlléptek a nagy állásportálok által kínált megoldásokon – a Karrierközpont most egy divatos, kipróbált módszerrel kísérletezik: egy moderált Facebook-csoportban biztosítunk lehetőséget arra, hogy az ELTE közössége bármilyen releváns munkalehetőséget ingyen megoszthasson egymással. A minta a mára 150 000 követővel rendelkező Szárnyas Fejvadász, a célközönség és az állások jellege azonban kifejezetten ELTE-specifikus. Örömmel látjuk, hogy az Állásajánlatok ELTE-sektől ELTE-seknek csoport működik, és jó ütemben bővül: három hét alatt 2200 tagja lett, és 50 állás jelent meg rajta. A HR szakmában ismert adat, hogy a rejtett, meg nem hirdetett állások száma akár az összes betöltendő pozíció 80%-át is jelentheti. Reméljük, hogy Egyetemünk polgárai használják majd a csoportot, valamint megtalálják azokat, akikkel szívesen együtt dolgoznának.

A Karrierközpont szeptemberben lecserélte a logóját, új arculatot épít.

A központ célja, hogy ne kerüljön ki hallgató az egyetem falai közül úgy, hogy ne tudja az ELTE-hez méltó önéletrajzzal, sikeres álláskeresési technikákkal megcélozni a munkaerő-piacot. Úgy érezzük, hogy fiatalosabb arculatra van szükségünk ahhoz, hogy a hallgatók figyelmét felkelthessük a rájuk irányuló kommunikációs zajban. Szeretnénk, ha a tudatos élet- és karriertervezés, az egészségmegőrzés, a társadalmi felelősségvállalás témák minden ELTE-s hallgatóhoz eljutnának. Szeretnénk, ha a Karrierközpont plusz egy ok lenne arra, hogy megéri Egyetemünket választani.

Milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a hallgatók?

A Karrierközpont az elmúlt hét évben nagyon színes portfóliót alakított ki: karrier-tanácsadásunkkal, kredites karrier-menedzsment kurzusainkkal elsősorban a hallgatókat célozzuk. Képzéseinkkel (például pályázatírás, Prezi, digitális képszerkesztési ismeretek) az ELTE dolgozóit, oktatóit és alumnusait is szolgáljuk. Igyekszünk hidat képezni a hallgatók és a potenciális munkáltatók között job-shadowing programunkkal, álláshirdetési felületeinkkel, összegyetemi virtuális állásbörzénkkel. Mindezeken túl szeretnénk az ELTE-t munkaerő-piaci kutatásainkkal is segíteni.


2014.09.08.