Felavatták az ELTE Innovatív Kutatója Díjból készült szobrot

A kitüntetés emlékplakettjét Borza Teréz porcelán-szobrászművész tervezte. Újbuda Önkormányzatának kezdeményezésére a műalkotást a művésznő köztéri szoborba ültette át, amelynek ünnepélyes avatása 2014. szeptember 29-én volt az Egyetemisták parkjában.

Mint korábban megírtuk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a kiemelkedő kutatói teljesítmény elismerésére alapította 2009-ben az ELTE Innovatív Kutatója Díjat, amelyet minden évben az Egyetem Innovációs Napján kap az a kutató, aki leginkább hozzájárult ahhoz, hogy az intézményben keletkezett tudás az egyetem érdekében hasznosuljon. A kitüntetés egyik része az emlékplakett, Borza Teréz porcelán-szobrászművész „Mag” című munkája. Újbuda Önkormányzatának kezdeményezésére a műalkotást a művésznő köztéri szoborba ültette át.

Borza Teréz „Mag” című szobrának ünnepélyes avatása 2014. szeptember 29-én 15 órakor volt a XI. kerület Petőfi híd budai hídfőjénél található Egyetemisták parkjában. Köszöntőt mondott az Újbudai Önkormányzat részéről Preisinger Éva, az Újbudai Kulturális Intézet igazgatója, valamint az ELTE képviseletében Frei Zsolt rektorhelyettes. A művésznőt Feledy Balázs művészeti író méltatta. A rendezvényen közreműködött az ELTE Művészeti Együttese és a XI. kerületi Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola harsona Quartettje is.


2014.10.01.