„Erős matematikai hátteret biztosítunk”

2014.10.09.
„Erős matematikai hátteret biztosítunk”
Simon Péter 2014. augusztus 20-án részesült a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) elismerésben, néhány héttel később Egyetemünk évnyitóján az ELTE Emlékérmét vehette át Mezey Barna rektortól. Az Informatikai Kar Numerikus Analízis Tanszékének tanszékvezető professzorával beszélgettünk.

1973 óta megszakítás nélkül oktat Egyetemünkön – matematikát, informatikus hallgatóknak.
Valóban, hivatalos oktatói minőségemben pontos az évszám, de már két évvel ezt megelőzően oktattam hallgatóként. Matematika-fizika szakon végeztem az ELTE-n, rögtön utána bekerültem a Kátai Imre professzor által vezetett, meglehetősen nagy, akkori nevén Numerikus és Gépi Matematika Tanszékre. Ez már akkor is informatikai jellegű tanszék volt, bár a hetvenes években az informatika még gyerekcipőben járt. Alapvetően matematikai beállítottságú vagyok, a helyzetem azóta is bizonyos értelemben kettős, hiszen nem azt tanítom, ami a kutatási területem: speciális ortogonális rendszerek szerinti Fourier-sorfejtések vizsgálatával foglalkozom. A témával Schipp Ferenc professzor úr vezetésével másodéves koromban találkoztam először, szakmai szempontból neki köszönhetem a legtöbbet. Éppen harminc éve alakult meg a Numerikus Analízis Tanszék, majd az Informatikai Tanszékcsoport, végül 2003-ban az Informatikai Kar. Több mint negyven éve ülök lényegében ugyanebben a székben, csak közben a struktúrák változtak meg. A jelenlegi oktatási feladatunk is az, hogy az informatikus hallgatók számára erős matematikai hátteret biztosítsunk.

Eredetileg nem készült tanárnak, mégis évtizedek óta áll a katedrán.
Ebben a géneknek is lehetett némi szerepe, édesanyám tanítónő volt. Középiskolás koromban is sűrűn korrepetáltam, vagy éppen javítottam a matematikai és fizikai dolgozatokat. Nagymaroson születtem, ott is jártam gimnáziumba, egy olyan intézménybe, amelyet kísérleti jelleggel indítottak, mindössze két végzett osztállyal. Nagyszerű tanáraink voltak, de nyilván nem egy fővárosi gimnáziumból kerültem az akkori ELTE-re. Elsőévesként 1968 ősze éppen ezért nem volt egyszerű, de a félév végére teljesen kiegyenlítődtek a viszonyok, és remek évfolyamba járhattam. Vörösdiplomával végeztem, amelyet összesen ketten vehettünk át a diplomaosztón. A pályaválasztás helyességét igazolják talán a hallgatói visszajelzések is, hiszen az elmúlt évek során háromszor is megtiszteltek a Kar Kiváló Oktatója kitüntető címmel.

Az oktatási feladatok mellett a tehetséggondozás is fontos szerepet játszik életében.
A tehetséggondozás diákkoromban magától értetődő volt, az idősebb mesterek mellé elszegődtek a fiatal tehetségek, akiket témával, szakirodalommal segítettek a professzorok. Azt gondolom, nincs ez másként ma sem, bár kétségtelen, hogy a doktori iskolák létrejöttével formalizáltabbak lettek a viszonyok. Kósa András professzor volt az, aki az egyetemen nekünk az analízis előadásokat tartotta, azóta a saját óráimon rendre visszaköszönnek stílusának, módszerének elemei. Kósa professzor figyelt a tehetségekre, a kollégák figyelmébe ajánlotta a kiemelkedő diákokat, így kerültem én is Schipp professzorhoz. Ma is hasonlóan működünk a Tanszéken, minden tehetség mögött ott állnak az oktatók. A programtervező-informatikus modellalkotó mesterképzésünkön numerikus módszerekkel, jel- és képfeldolgozással foglalkoznak a diákok, az utóbbi témában kutatócsoportunk is működik a Tanszéken. Nagyon örülök annak, hogy bár nem matematikusnak készülnek a hallgatóink, de a közelmúltban többüket sikerült doktoranduszként, majd kollégaként felvennünk az alapvetően matematikai problémákkal foglalkozó Tanszékre. A kollégák egy része tanítványom is volt, ez jó átmenetet jelent a generációk között is.

Oktatási-kutatási feladatai mellett oktatásszervezői munkája is jelentős. Milyen állomásai voltak pályájának?
Hagyományos értelemben végigjártam a ranglétrát: tanársegéd, adjunktus, majd docens lettem, közben az egyetemi doktori, a kandidátusi és az akadémiai doktori tudományos fokozatokat szereztem meg. A habilitációt követően egyetemi tanárrá neveztek ki. Schipp Ferenc professzor úr és köztem éppen tízévnyi korkülönbség van, 65 éves korában tőle, mesteremtől vettem át a Numerikus Analízis Tanszék vezetését. 2004 óta állok a Tanszék élén, lassan a következő generációnak adom át a képzeletbeli stafétabotot. A tanszékvezetői feladatok nem voltak nagyon újszerűek számomra, hiszen Kátai professzor úr már a hetvenes évek közepén felkért a tanszéki titkári feladatok ellátására. A tanszék ügyeivel közvetlenül közelről tehát évtizedek óta foglalkozom, nagy szerencse, hogy a professzor úrral hozott össze a sors, rengeteggel tartozom neki is. A személyi számítógép megjelenése előtt a stenciles órarendek összeállításakor számos gyakorlati dolgot kellett a mainál nehezebb körülmények között megoldanunk. Később aztán Schipp Ferenc professzor mellett is hasonló feladatokat láttam el. Talán mondhatom, hogy mára belejöttem a dolgokba. Ebben mindig nagy segítségemre volt a feleségem is, aki az egyetemen évfolyamtársam volt – mindenben támogatott az eltelt években. Ő is szakmabeli, évekig az Egyetemünkön tanított. A precizitás nemcsak a munkám, hanem a hobbim alapja is: több mint fél évszázada gyűjtök bélyegeket, órákig tudok beszélni róluk, komoly gyűjteményem van. Apropó, Önnek mennyi ideje van?