„A vulkanológia sokat változott és fejlődött az elmúlt évtizedekben”

Biológia-földrajz (geomorfológia) szakon végzett az ELTE-n. Hogyan került közel a vulkánokhoz?
Valóban, talán kacifántosnak tűnik, pedig egyszerű a helyzet. Földrajzot akkoriban – az 1980-as években – a biológia tanárszakkal együtt lehetett hallgatni egyetemünkön. Engem gyerekkorom óta a magashegységek érdekeltek: a földrajz, a földfelszín domborzata, ez állt igazán közel hozzám. Az egyetemre kerülve a biológiát sem bántam meg, de elsősorban a Természetföldrajzi Tanszék professzorai, tanárai voltak rám nagy hatással. Az akkori tanszékvezető, Székely András a vulkánok szerelmese volt, Nemerkényi Antal pedig különleges tanáregyéniség, aki szintén a vulkánokból írta a doktori értekezését. Az ő hatásukra kezdtem el foglalkozni a tűzhányókkal, ők „terelgettek” a pályám elején. Első díjas lettem az akkori OTDK-n, hamar demonstrátor is lettem a Tanszéken. Bár sosem gondoltam arra, hogy középiskolai tanárként dolgozzam, azóta is rendszeresen tartok előadásokat gimnáziumokban, például a Meet the Scientist programban. A tudománynépszerűsítés általában is közel áll hozzám. A Pannon Enciklopédia Magyarország Földje című, főszerkesztésemben készült kötete három kiadást is megélt, 2013-ban pedig – szakmai irányításommal – a celldömölki Kemenes Vulkánpark látogatóközpontját, interaktív vulkanológiai kiállítását hoztuk létre, ebben négy tanszéki kollégám is közreműködött.

Melyek a modern vulkanológia legfontosabb kérdésfeltevései?
Szűkebben a magyarországi, tágabb értelemben a Kárpát-medence vulkánjai a szakterületem, nagydoktori értekezésemben is ezt a témát dolgoztam fel. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy egészen máshogy közelítenek a felmerülő kérdésekhez azon országok kutatói, ahol van aktív tűzhányó: az indonéziai vagy az olasz kollégáknak egészen más a feladatuk, mint nekünk, gondolok itt a kármentésre, a megelőzésre, a gyors és hatékony kommunikációra. Sokat járok aktív vulkánokon, kutatásokat végzek például a Kanári-szigeteken vagy Olaszországban; egy évet töltöttem Arizonában Fulbright-, másfelet Németországban Humboldt-ösztöndíjjal, utóbbi során a Középső-Andokat, Chile, Argentína tűzhányóit kutattam. A hazai munkám során viszont régi, lekopott, többmillió éves hegységekkel foglalkozom. A Börzsönyben, a Mátrában egészen más kérdéseket kell feltennünk: hogyan lehet rekonstruálni az egykori működést, hányszor és milyen módon törtek ki, felismerhetők-e egyáltalán a vulkáni felszínformák? A régi, 13-15 millió éves hegységek vizsgálatából, belső, ma már akár „csonttá lerágott” szerkezetükből nagyon fontos megállapításokat tehetünk napjaink vulkánjaira nézve. A hazai hegységek épp ezért a nemzetközi kutatók számára is érdekesek, jövőre például egy prágai kongresszus résztvevőit kalauzolom a Visegrádi-hegységbe, a Börzsönybe és a Dunakanyarba.

Milyen módszerekkel és kivel dolgoznak közösen?
A földtudományok közül talán a vulkanológia az, amely a leginkább változott és fejlődött az elmúlt évtizedekben, átalakult az eszköztár is, amellyel dolgozunk, s minden másnál jobban előtérbe került a komplex, multidiszciplináris megközelítés. A tanszéken és a külföldi kollégákkal folyó vizsgálatok során például új távérzékelési és modern anyagvizsgálati módszereket alkalmazunk. Az általam vezetett kutatások legfőbb eszközévé a nagy felbontású digitális domborzatmodell vált, amely egyaránt segíti a formák elemzését és a vulkánok eróziós folyamatainak vizsgálatát. A vulkanológiához a legközelebb talán a geofizika áll, de az együttműködő partnerekkel például kőzettani vagy geokronológiai kutatásokat is végzünk.  Itt az Egyetemen is számos kutatóval folyt vagy folyik közös munka, emellett más hazai (pl. Magyar Állami Földtani és Geofizikai Intézet, annak palomágneses laboratóriuma) és külföldi intézményekkel is gyümölcsöző tudományos kapcsolatokat tartunk fenn. Utóbbiak közül a Pisai Egyetem és az ottani Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV) az egyik legfontosabb partner, az Erasmus programnak köszönhetően rendszeres nemcsak az oktatói, hanem a hallgatócsere is. A nyári hallgatói terepgyakorlatokat például kétévente Olaszországba vagy Görögországba szervezzük.

Milyen kutatási projekten dolgoznak a Tanszéken?
Idehaza jelenleg annak az OTKA-kutatásnak a résztvevője vagyok – témavezetője Magyari Enikő paleobotanikus –, amely a negyedidőszaki (jég- és jelenkori) éghajlatváltozások környezet-rekonstrukciójával foglalkozik. Ehhez szorosan kapcsolódik a legfiatalabb hargitai tűzhányó vizsgálata: a Szent Anna-tó környéke és a Mohos-láp, amelyek a Csomád ikerkráterében jöttek létre. A Csomád fejlődéséről, kronológiai kérdéseiről tavaly publikáltunk átfogó tanulmányt a Journal of Volcanology and Geothermal Research nemzetközi szakfolyóiratban, mások mellett Harangi Szabolccsal, a Kőzettan-Geokémiai Tanszék vezetőjével közösen. E vulkán körülbelül 25-30 ezer éve fejezte be működését, illetve talán még be sem fejezte, hiszen egy utóvulkáni működésben ma is rendkívül gazdag területről van szó: a geológus, geomorfológus, botanikus és őskörnyezetet kutató kolléga egyaránt megtalálja „számítását”, kutatási területét. A Tanszékünk működtetésében álló, Novothny Ágnes által vezetett ún. lumineszcens laborunk számára – amely kormeghatározással foglalkozik – különösen érdekes a néhány tízezer éves vulkáni rétegek és a közéjük rakódott lösz- és homokrétegek komplex vizsgálata. A legjobb hallgatókat is bevonjuk a kutatási feladatokba, az érdeklődő és tehetséges diákok tudományos diákköri tevékenységét külön odafigyeléssel támogatjuk. Például Santorinin, ahol a minószi kultúrát elpusztító, kb. 3600 évvel ezelőtti kitörés üledékanyagának mennyiségi elemzésével foglalkozunk fotóstatisztikai megközelítéssel, a kutatás hallgatók bevonásával folyik. Nem könnyű az oktatói leterheltség mellett a tantermen kívüli foglalkozásokra, terepgyakorlatokra időt szakítani, de ez nálam elsőbbséget élvez, hiszen mindig vannak tehetséges hallgatók. A legjobbakból, merem állítani, olyan doktoranduszok lesznek itt nálunk – jelenleg is van legalább három –, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Egyik fiatal kollégánk ez évtől Új-Zélandon kapcsolódott be vulkanológiai doktori programba. Amikor 1906-ban kitört a Vezúv, Lóczy Lajos geológus fogta hallgatóit és elvitte a vulkánhoz: persze ma erre sajnos nincs lehetőségünk, de a mi kárpáti hegyeink is számos érdekességet rejtenek.

Néhány hete tört ki a japán Ontake vulkán, a friss hírek szerint már 60 körül jár az áldozatok száma. Miért nem jelezték előre a kitörést?
Az Ontake egyike Honsú több tucatnyi folyamatosan megfigyelt vulkánjának, noha komolyabb kitörés eddig csak egyszer volt, több mint 30 éve, azóta néhányszor volt jelentéktelen aktivitás. Ez a vulkán – úgy fest – egy sajátos, „vízforraló” vulkán: kitörései a felszínközeli repedésrendszerben lévő víz felforralását és kirobbantását jelentik. (Ekkor persze kőzettörmelék is kirobban, most szeptemberben főleg ezek sújtották agyon az odaveszett kirándulókat.) Hogy miért nem tudták ezt előrejelezni? Az Ontakén vannak ugyan GPS-mérők, de mivel ilyen kitöréskor a magma nem éri el a felszínt, ezek sajnos egy efféle gőzkitörés előtt gyakorlatilag nem mutatnak semmit. A másik, hogy mint minden monitorozott vulkánon, szeizmográfok is elegendő számban vannak telepítve. A gyakori földrengések, földremegések viszont – amelyek éppenséggel most, a szeptemberi aktivitás előtt is megjelentek – nem mindig járnak együtt kitöréssel, így a japán szakemberek nem láttak okot a riasztásra. A jobb előrejelzést további mérések, például a gázkiáramlás alaposabb monitorozása, vagy még inkább – egyes kutatók szerint – az elektromos vezetőképesség mérése segíthetné, utóbbi a mozgásban lévő felszín alatti vízre utalhat. Ezek azonban nyilván további erőfeszítéseket, költségeket igényelnek, ami sajnos még a magmás aktivitást mutató vulkánokon sem áll mindig rendelkezésre.

Korábbi Magyary-ösztöndíjasként aktívan részt vesz a Nemzeti Kiválóság Program koordinációjában, a kuratórium alelnökeként dolgozik.
Előzménye az volt, hogy a korábbi, rangos Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj a 2000-es évek közepétől „sorvadásnak” indult, majd gyakorlatilag elhalt. A Magyary-ösztöndíjasok társaságának több tagjával nagy erőket mozgósítottunk az újjáélesztésére. Szerencsére Réthelyi Miklós akkori miniszter, egykori kuratóriumi elnök is hathatósan segített. A megvalósuláshoz végül a Nemzeti Kiválóság Program (NKP) beindulása adott lehetőséget összesen hatmilliárdnyi anyagi keretet. Az NKP a hallgatókat, a doktoranduszokat, a posztdoktorokat és a szenior kutatókat egyaránt támogatja. Az ily módon több területen hiánypótló, 2012-ben indult támogatási rendszer országos programja (A1) a közelmúltban zárult le, míg a konvergenciaprogram (A2) jövő tavaszig tart, ám várható és remélhető a folytatás. Az Európai Unió által támogatott program országos részében Egyetemünk hallgatói és oktatói kiemelkedően szerepeltek, hiszen a legtöbb, összesen 55 ösztöndíjast az ELTE fogadta be, ez az öt-tízszeres túljelentkezést figyelembe véve különösen elismerésre méltó. Az NKP kuratóriumát Vékás Lajos jogászprofesszort követően Tőkéczki László történész vezeti. A régebbi Magyary-ösztöndíj szellemiségének továbbvitelét jelzi, hogy annak korábbi kuratóriumából Erdei Anna akadémikus, immunológus is részt vesz benne, míg a fiatalok tehetséggondozásának egyik záloga Szendrő Péter OTDT-elnök, kurátortársunk igen aktív szerepe. A nagyszámú érdeklődő, a rengeteg pályázó kapcsán saját elbírálási rendszert dolgoztunk ki: hét szakbizottságunk – ezekben egyébként számos ELTE-s kolléga dolgozik – bírálja el és terjeszti a kuratórium elé a pályázatokat. Eddig mindösszesen csaknem kétezer nyertes pályázatot támogattunk. A következő pályázati ciklusok nagy kérdése, hogy a központi régió továbbra is részesülhet-e – és milyen mértékben – a támogatásból; nagyon reméljük, hogy további ELTE-s sikereknek is örülhetünk majd. Alapvető feladatomnak tartom, hogy támogassuk a fiatal kutatók pályáját: magam is rengeteget köszönhetek egykori posztdoktori ösztöndíjaimnak, tisztesség kérdése is volt, hogy aktív szerepet vállaljak az NKP munkájában.