Séta a Fiumei úti sírkertben

Séta a Fiumei úti sírkertben
10/19

2014. október 19.

Nemzeti Sírkert, főbejárat (1086 Budapest, Fiumei út 16.)

10/19

2014. október 19. -

Nemzeti Sírkert, főbejárat (1086 Budapest, Fiumei út 16.)


A Mika Sándor Egyesület (az Eötvös Collegium Történész Műhelye volt tagjainak szövetsége) 2014. október 19-én régi egyetemi hagyományt felélesztő történelmi sétát szervez a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a szabadság októbere hőseinek és az Eötvös Collegium nagy halottainak emlékezetére. A sétát Kovács István polonista, költő, műfordító, volt krakkói főkonzul vezeti.

A résztvevők elsétálnak a Kossuth-mauzóleumhoz, ahol Gy. Szabó András Kovács István versével emlékezik. A lengyel hősök emlékezetéről szóló rövid előadást követően megkoszorúzzák Woroniecki Mieczysław obeliszkjét, közreműködik Deák Zsigmond zenekara. Gombocz Zoltán síremlékénél az Eötvös Collegium hagyományai szerint megemlékező beszédet mond Arató György doktorandusz, valamint megkoszorúzzák Bartoniek Géza alapító igazgató, Gombocz Zoltán dékán-igazgató és Mika Sándor alapító történész, szakvezető sírját is.

Időpont: 2014. október 19. 15:30
Helyszín: Nemzeti Sírkert, főbejárat (1086 Budapest, Fiumei út 16.)