Színpadon a természettudomány

„Színpadon a természettudomány” címmel rendeztek oktatási fesztivált 2014. október 11-én Debrecenben, az MTA Atommagkutató Intézetében. Az eseményen pedagógusok bizonyították szemléletes kísérletekkel, hogy a fizikához, a kémiához, vagy a biológiához kapcsolódó ismeretek színes és izgalmas előadás részeként is átadhatóak, amelynek köszönhetően élvezetesebbek és könnyebben tanulhatóak a tantárgyak. A fesztiválon Magyarország legkiválóbb természettudományos tanárai mérték össze tudásukat és képességeiket. „Fontos, hogy a diákokat gondolkodásra késztessük és ebben meghatározó szerepük van a tanórai kísérleteknek is” – hangsúlyozta köszöntőjében Lovász László, az MTA elnöke.

A 2005-óta Európa-szerte kétévente, „Science on Stage” azaz „Színpadon a természettudomány” fesztivál fő célja a természettudományos tantárgyak népszerűsítése. A legjobbnak ítélt bemutatókat tartó magyar pedagógusok nemzetközi terepen is összemérhetik tudásukat a többi kísérletező tanárral: 2015 nyarán Londonban rendezik meg a természettudományokat oktatók összeurópai versenyét. Az idei hazai verseny szervezői elsősorban a kreatív, újító és kísérletező kedvű középiskolai matematika, fizika, kémia, biológia és informatika szakos tanárokat, valamint általános iskolai természetismeret-, illetve környezetismeret-tanárokat várták az eseményre. A 36 pedagógus bemutatóit körülbelül kétszáz érdeklődő követte figyelemmel.

A Kroó Norbert fizikus, az ELTE díszdoktora által vezetett húsztagú szakmai zsűri kilenc tanárt választott ki és juttatott tovább a londoni Science on Stage fesztiválra, köztük két ELTE-s kötődésűt: Piláth Károlyt, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola tanárát és Róka Andrást, az ELTE TTK Kémiai Intézet tanárát.

Az összes díjazottról olvashat az MTA honlapján.

2014.10.21.