V. Alumni Kupa – felhívás

Az ELTE Alumni Alapítvány, az ELTE Sportiroda és a BEAC a már szokásosnak mondható decemberi Alumni tornára hívja az Egyetem volt hallgatóinak kispályás labdarúgó csapatait a Bogdánfy úti sporttelep sátorral fedett műfüves pályáira. A 2014. december 13-án megrendezett torna célja az egyetemi sportélet bemutatása, kapcsolatok kiépítése az egyetem és a volt hallgatók között, valamint az ELTE alumni rendszer bemutatása. Meghívott csapatok: a Jogász Bajnokság, Bölcsész Bajnokság és Lágymányosi Bajnokság, a régebbi egyetemi bajnokságok csapatai, de várják azokat a volt hallgatókat is, akik erre az alkalomra állnak össze egy csapattal. Az első 16 csapat nevezését tudják elfogadni. A csapatok kizárólag az ELTE volt hallgatóiból, illetve maximum 2 vendégjátékosból állhatnak.

Nevezés: 2014. december 1-ig, elektronikus formában erre az e-mailcímre elküldve. Nevezési díj csapatonként 5000 Ft, amelyet az ELTE Alumni Alapítvány tehetséges ELTE-s hallgatók tanulmányainak támogatására fordít.

Bővebben a BEAC oldalán

2014.11.19.