Parevo 2.0 – 25 évvel a demokratikus átmenet után

Parevo 2.0 – 25 évvel a demokratikus átmenet után
11/28 - 11/30

2014. november 28. - 2014. november 30.

DocuArt Mozi (1092 Budapest, Ráday utca 18.) (bejárat az Erkel utca felől)

11/28 - 11/30

2014. november 28. - 2014. november 30.

DocuArt Mozi (1092 Budapest, Ráday utca 18.) (bejárat az Erkel utca felől)


2014. november 28–30. között rendezik a Parevo 2.0 – 25 évvel a demokratikus átmenet után című nemzetközi dokumentumfilm-fesztivált a DocuArt moziban. A rendezvényt a TTK Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógia Központja, valamint az ELTE Videostúdió is támogatja. Minden program ingyenes, a filmeket angol felirattal vetítik.   

A PAREVO 2.0 keretében a kelet-közép-európai demokratikus átmenetet, a gazdasági rendszerváltást és az azóta eltelt 25 évet mutatják be történelmi és filmes eszközökkel. A projekt legfontosabb célja, hogy a visegrádi országokban elősegítse annak a társadalmi gondolkodásnak a fejlődését, amely a történelmi tények értelmezését eltávolítja az aktuális politikai erőtértől, s ezzel elősegíti a demokratikus európai társadalmi és történelmi tudat  megerősítését. Ugyanakkor tükröt is tartanak a rendszerváltás elé, drámai dokumentumfilmek sora mutatja be a gazdasági átalakulás visszásságait. A PAREVO 2.0 így az 1989-es rendszerváltás különböző arcait mutatja be, a demokrácia és a lehetőségek megteremtése mellett a vesztes társadalmi csoportok mindennapjaira is koncentrál. A fesztiválsorozatot Budapesten, Gdańskban, Prágában és Pozsonyban is megrendezik, a projekt a Nemzetközi Visegrádi Alap Strategic Grant támogatásával valósul meg.

Részletes program

Időpont: 2014. november 28–30.
Helyszín: DocuArt Mozi (1092 Budapest, Ráday utca 18.) (bejárat az Erkel utca felől)