„Rengeteget köszönhetek az Egyetemnek”

1980 óta tanít Egyetemünkön, hogyan gondol vissza az itt eltöltött évtizedekre?
Harmincnégy éve, sőt ha jobban meggondoljuk, harminchét éve tanítok a jogi karon, hiszen 1977-től már óraadóként dolgoztam. Rögtön a pályám elején kiderült, hogy kutató vagyok, kevésbé pedagógus-alkat: az Alkotmányjogi Tanszéken idősebb kollégák akkoriban mondták is, hogy „te kutató vagy, ez pedig egy oktatási intézmény” – persze nem dicséretnek szánták. Ez a viszonylagos kívülállás, hogy úgy mondjam rút kiskacsa-szerep számottevően nem változott azóta sem. Ezért is láttam örömmel, hogy felkerültem a kiválósági listára. Nagyon jól érzem magam itt, rengeteget köszönhetek az egyetemnek: a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején számos nyugat-európai tanulmányúton vehettem részt egyetemi oktatóként, főleg Ausztriában és Németországban kutattam ekkor, a kilencvenes évek közepén pedig Párizsban Pierre Bourdieu mellett. Írok angolul és németül is, így sokan hivatkoznak az írásaimra határainkon kívül is. Bízom benne, hogy amíg marad erőm, tudok dolgozni.

Említette, hogy hamar nyilvánvalóvá vált, hogy érdeklődése elsősorban elméleti jellegű. Milyen professzorok hatottak Önre a nyolcvanas években?
Hallgatóként Schmidt Péterre, az alkotmányjog kiváló ismerőjére, remek pedagógusra szívesen emlékszem vissza. Bihari Mihály akkor tanársegéd volt még, rá idősebb bátyként tekintek, aztán közös könyvünk is megjelent. Kulcsár Kálmánt emelem ki mégis, aki hasonló pályát járt be, mint én: jogász volt, de egyre inkább érdekelték a szociológiai és politológiai kérdések. Kinyitotta számomra a világot, rendkívül olvasott volt. Fiatal tanársegéd voltam, amikor Kulcsár professzor ajánlotta figyelmembe Niklas Luhmann német szociológust, aki mellett később két évig kutathattam is. A kutató reggeltől estig lohol, olvas, érintkezik diákokkal is, tart órát is, de a tehetségekre sajnos nincs annyi ideje, mint amennyit szeretne. Így érzem magam én is, a pályám elején még sokkal több időm volt a mentori teendőkre, a tehetséges diákok orientálására, ma erre sajnos már nincs kapacitásom. Sokan írnak azonban levelet, a személyes kommunikációt egyre inkább felváltotta az elektronikus. Hozzá kell tennem azt is, hogy az utóbbi húsz-huszonöt évben a könyveimmel és írásaimmal szeretnék igazán hatni, a hivatkozások és a viták állandó jelenléte szerint ez működik is.

Az utóbbi évtizedek munkásságának szintézise a 2000-es évek közepén megjelent Társadalomtudományi trilógia. Ha néhány gondolatot kiemelhetne, melyek lennének azok?
Ekkorra a politológia, a szociológia és a jogelmélet-jogtudomány témákban is megjelent jópár kötetem: politológiából például Bihari professzor úrral közösen jegyzünk könyvet, a jogtudományból is volt már összegző kötetem. Nem vitás, hogy a trilógiában a szociológia és a jogelmélet áll hozzám a legközelebb, a másik két területtel összevetve politológiából egységes, új koncepciót nem hoztam létre. A szociológiai eredményeim közül Luhmann szociológiai rendszerelméleti alapgondolatait néhány ponton továbbvittem, ezek a német Zeitschrift für Soziologie jelentős folyóiratban meg is jelentek, nagy sikerük is lett. A jogelméletben a jogrendszerek különböző felfogásairól írtam, bevezetve a többrétegű jogkoncepció fogalmát. Ez nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy nagyon sokáig egy szűkített koncepcióval dolgoztunk, amelynek középpontjában maga a hatályos jogi szöveg, a text állt. Az évtizedek alatt egyre többen írtak arról, hogy ez bővítésre szorul: a dogmatika, a jogalkalmazás, az alkotmányos alapjogok megjelenése mind ebben az irányba mutatott.

1998 és 2002 között aktívan politizált a Független Kisgazdapárt mellett. Milyen hatással voltak az ott szerzett tapasztalatai politikatudományi munkásságára?
Párttag nem voltam, inkább tanácsadóként, értelmiségiként vettem részt a munkában, mégis beleláttam a folyamatokba. A kormányzattal, választási rendszerekkel és a köztársasági elnök jogkörével, a törvény-előkészítés mechanizmusával már korábban is foglalkoztam, de a gyakorlatban látni azt, amiről addig elméletben is olvastam, nagyon meghatározó volt. A ciklus kezdetén eldöntöttem, hogy négy évet maradok csak, úgy is mondhatom, hogy „politikai ösztöndíjasként”. Amikor az alkotmányügyi bizottság elnöke lettem, lassanként szemlélődővé váltam, a folyamatok elméleti része sokkal jobban érdekelt, hiába voltak a nagy viták és médiaszereplés. Az elmúlt három évben végzett alkotmánybírói munkám is erősítette tudományos érdeklődésemet. Az Alkotmánybíróságban tudós társaságként vitatkozunk, az elméleti alapdimenziók a fontosak. Meg tudok egyedül maradni, szuverén egyéni döntések is megjelenhetnek, a politikában azonban mindig csapatban kellett gondolkozni. A tét nagy, az elméleti alapokon nyugvó döntések emberek millióit érintik, más a helyzet, mint egy szakmai publikáció esetében. Ez a munka jobban összefér a tudós tevékenységemmel, mint a szűk értelemben vett politika. Az alkotmánybíráskodás nagyon „befog”, minden más területet le kellett állítanom. Az Alkotmánybíróság hatalmi-politikai-szociológiai tényezőként is rendkívül érdekes, most ezzel foglalkozom. A tanítás megmarad, de a kutatásban az AB szerepe most az elsődleges témám.