Ember a természetben és a társadalomban

Egyetemünk a TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 „Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” projekt keretében 2014. november 10–11. között rendezte meg az Ember a természetben és a társadalomban. Diszciplínákon átívelő tematikák a pedagógusképzésben című konferenciáját az ELTE Tanárképző Központ tanácskozásához kapcsolódóan.

A 2014 májusában indult projektben az ELTE és Pázmány Péter Katolikus Egyetem konzorciuma a pedagógusképzés, az átalakuló tanárképzés és a megújult tartalmú közoktatás harmonizációja, a tanárképzés rendszerének fejlesztése, a pedagógiai szolgáltatások rendszerében tapasztalható szükségletek és hiányok kezelése kapcsán országos koordinációs szerepet vállalt annak érdekében, hogy a pedagógusképzést a felhasználók számára átláthatóbbá, az egyes képzőhelyek sajátosságait transzparensebbé tegye.

A plenáris ülésen előadást tartott Hunyady György professor emeritus (ELTE), Kiss Ádám professor emeritus (ELTE), Horváth Ferenc intézetigazgató egyetemi tanár (ELTE), Gloviczki Zoltán központvezető egyetemi docens (PPKE) és Halász Gábor központvezető egyetemi tanár (ELTE). Az előadások alapján a workshop résztvevői elemezték, hogy az elhangzottak mennyiben járulnak hozzá a műveltségterületek kereteinek és viszonyainak újragondolásához, továbbá azok mely tantárgy keretében jeleníthetőek meg a köznevelési intézmények gyakorlatában. A résztvevők azzal is foglalkoztak, hogy a tárgyalt interdiszciplináris megközelítések hogyan építhetők be a Nemzeti alaptanterv által meghatározott iskolai tanulási-tanítási folyamatokba. A konferencián nagy hangsúlyt fektetettek a közoktatási intézményekkel folytatott célzott diskurzusra is, melyre szintén a workshop adott lehetőséget.

Az érdeklődők a „Jó gyakorlatok a tanárképzésben a Közép-Dunántúlon – A pedagógusképzés fejlesztésére irányuló TÁMOP-4.1.2.B.2.-13/1 projekt eredményei alapján” című szimpóziumon, a „Tanárképző központok szerepe a minőségi tanárképzésben” című kerekasztal-beszélgetésen, valamint „A pedagógusképzés stratégiája és eredményessége”, a „Szakmódszertani megfigyelések és fejlesztések I.” és a „Szakmódszertani megfigyelések és fejlesztések II.” című szekciókban dolgozták fel a tanárképzés és pedagógusképzés megújításával kapcsolatos eddigi fejlesztéseket.

2014.12.18.