Hogyan lehetne gazdagabb Magyarország?
2015. február 16-án az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék (ELTEcon) tavaszi félévnyitó előadásán Kónya István, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének vezető kutatója és a Közép-európai Egyetem Közgazdaságtan Tanszékének adjunktusa tartott előadást „A gazdasági fejlődés alapvető tényei: beruházás, tőkeáramlás és technológia” címmel.
1960 és 2010 között általános gazdasági növekedés volt megfigyelhető a világban. Ezzel kapcsolatban egyrészt feltehetjük a kérdést, hogy mi ennek a növekedésnek az oka, másrészt azt is jó lenne kideríteni, miért ekkora a jövedelmek szórása (a jövedelem-eloszlás aránytalansága) az egyes országok között. Az előadás ez utóbbi kérdésre keresett választ.
Kónya István elmondta: fontos megnéznünk, hogy milyen típusú adatokra alapozzuk a vizsgálatunkat. Először is felmerül, hogy az ilyen összehasonlításokban valóban a bruttó hazai termék, a GDP-e a legmegfelelőbb mérce. Itt ugyanis olyan különbségek nehezítik az összehasonlítást az országok között, mint a vásárlóerő-paritás vagy az igen szubjektíven mérhető ízlésbeli kérdések. Elméletileg szerencsésebb lenne figyelembe venni a hasznosság elvét, és a HDI (human development index) alapján mérni az országok jólétét, amelybe a nehezebben megfogható életszínvonal-mutatók, például a várható élettartam is bele tartoznak. Ugyanakkor a GDP és a HDI nagyon jól együtt mozognak az országok között, tehát a kutató szerint megfelelő a GDP-re fókuszálni az elemzésben.
A szegény országokat alacsony tőkeállomány és kevés beruházás jellemzi. Ennek oka lehet a forráshiány, a megtakarítások, vagy a finanszírozás hiánya. A források esetében felmerülhet, hogy az országban egyébként jók a lehetőségek, csak nem tudják kihasználni őket, például a bizonytalan gazdasági környezet, vagy a rossz állami szabályozás miatt. De az is előfordulhat, hogy a termelés alacsony hatékonyságában a rossz technológiáknak van szerepük. Tehát nem a tényleges tőke az egyedüli meghatározó – mutatott rá Kónya.
A Penn World Table adatain nyugvó „növekedési számviteli” elemzések azt mutatják, hogy sem a relatív tőkeszegénység, sem a felzárkózásbeli különbség nem lehet az országok közötti jövedelem-eloszlásban megfigyelhető nagy különbségek fő oka. Több tanulmány próbálta kiegészíteni az elemzéseket a fizikai tőke mellett az emberi tőkével is, azonban az emberi tőke figyelembevételével készült mérésekből az derül ki, hogy ennek különbségei sokkal kisebbek az egyes országokban, mint a fizikai tőke különbségei (az elmúlt 40-50 évben ugyanis a szegény országok polgárai is sokkal iskolázottabbak lettek). Tehát ez sem ad kielégítő magyarázatot a jövedelmek eltéréseire. Így – vonta le a következtetést a kutató – a jövedelem-eloszlásban megfigyelhető különbségek okait a tőkeszegénységen túli okokban, például tágan értelmezett intézményi tényezőkben kell keresnünk.
Érdekes összefüggésekre juthatunk, ha a visegrádi országokat hasonlítjuk össze Németországgal a fent említett növekedési számviteli keretben. Magyarországgal kapcsolatban az derül ki, hogy a Németországtól való fejlettségbeli elmaradás nagyobb részét nem a tőke, és nem is a munkainput eltérése magyarázza. Ugyan a németeknél a lakosság nagyobb része dolgozik, mint hazánkban, de a munkavállalók többet nyaralnak, illetve magasabb náluk a részmunkaidőben dolgozók száma is. A cseheknél pedig relatíve egyszerre több a munkainput és meglepő módon a tőke is, mint a németeknél. Tehát a csehek és a magyarok lemaradásának is valami más oka kell, hogy legyen, mint a munkaerő vagy a tőke hiánya. A gond Kónya István előadása alapján valójában a két ország termelékenységével van.
Az előadó itt említette meg az összetételhatás fogalmát, az erőforrások hatékony elosztására vonatkoztatva. A németek hatékonyságának fő oka az is lehet, hogy termelésük a termelékeny szektorokban összpontosul, míg például a miénk és több más közép-európai országé nem. Ha átcsoportosítanánk az erőforrásainkat a „rossz” szektorokból a „jó” szektorokba, növelhetnénk az aggregált termelékenységet. Az Amerikai Egyesült Államokban például jól működik a csődtörvény, ott könnyű csődbe menni, tehát ez az átcsoportosítás könnyebben megvalósítható. Ugyanakkor sok országban mesterségesen korlátozzák az egyes iparágakba való belépést. Egyszerű példa az ügyvédbojtárkodás: akiből végül ügyvéd lesz, annak ez jó, ám ez belépési korlát is egyben, és így nem feltétlenül megfelelő az ellátottság a jogi szolgáltatásból.
Tehát arra a kérdésre, hogy Magyarországnak hol vannak növekedési tartalékai, hogy mitől lehetnénk gazdagabb ország, Kónya István szerint azt válaszolhatjuk, hogy tartalékaink elsősorban a termelékenységben rejlenek. Ugyanakkor nem biztos, hogy a német munkapiaccal kellene összehasonlítani a magyar munkapiacot, lehet, hogy az angolszász, rugalmasabb munkapiaci minta követésével jobban járnánk, és ezt figyelembe véve a munkapiac területén is lehetnek tartalékaink.
Fotó: ELTE TáTK Facebook