Leszállás egy üstökösre

Leszállás egy üstökösre
03/05

2015. március 05.

ELTE TTK Ortvay-terem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 0.81)

03/05

2015. március 05. -

ELTE TTK Ortvay-terem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 0.81)


Baksa Attila, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Űrfizikai és Űrtechnológiai Osztályának kutatója „Leszállás egy üstökösre, magyar részvétellel” címmel tartja az Ortvay Kollokvium következő előadását 2015. március 5-én.

2014-ben az európai űrkutatás eddigi legjelentősebb eseménye volt a Rosetta-küldetés leszállóegységének sikeres landolása a P67/Csurjumov–Geraszimenko üstökösön. Több magyar kutatóhely, egyetem és kisvállalkozás vett részt a tudományos műszerek, illetve a leszállóegység működését meghatározó egységek (hibatoleráns központi vezérlő és adatgyűjtő számítógép, valamint tápellátó elektronika) kifejlesztésében. Számos magyar mérnök és kutató segédkezett a történelmi leszállás műveleteinek közvetlen előkészítésében, irányításában és a tudományos mérések kiértékelésében. Az előadásban szó esik a két évtizedes munka és a leszállás érdekességei mellett az MTA Wigner FK, illetve az SGF Kft. űrkutató csapatainak aktuális feladatairól és a Rosetta jelenleg hibernált leszállóegységének jövőbeni lehetőségeiről.

A Természettudományi Kar Fizikai Intézete 1998 ősze óta szervezi azt az intézeti szintű kollokvium-sorozatot, amelyet – az első ilyen sorozat elindítójáról – Ortvay Kollokviumnak neveztek el. Az előadásokat meghívott magyar és külföldi fizikusok tartják aktuális témákban. Megértésükhöz bármely fizikai diszciplínában szerzett előismeret elegendő, minden érdeklődőt szívesen látnak.

Időpont: 2015. március 5. 15:00
Helyszín: ELTE TTK Ortvay-terem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 0.81)

ELTE Fizikai Intézet