Előítélet, népirtás, emlékezet – nyári egyetem

A budapesti Tom Lantos Intézet, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara, valamint a brüsszeli CEJI – A Jewish Contribution to an Inclusive Europe (Zsidó Hozzájárulás a Befogadó Európáért) 2015. július 5–10. között második alkalommal szervez nyári egyetemet Egyetemünk Kazinczy utcai épületében. Az érdeklődők jelentkezését 2015. április 6-ig várják.



A „Prejudice, Genocide, Remembrance” (Előítélet, népirtás, emlékezet) nyári iskolában interdiszciplináris megközelítéssel, a demokratikus értékeket és az emberi jogokat középpontba állítva szerveznek előadásokat, szemináriumokat és workshopokat, MA és Phd-hallgatók, civilek, oktatók és újságírók számára. A képzés célja, hogy a kollektív emlékezet fejlesztésével, így a múltbeli traumák megértésével formálja a közösségek közötti jelenlegi kapcsolatokat. A programot a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance) támogatja.

A felhívásra tavaly 36 országból 269-en jelentkeztek. A programon több mint harmincan vettek részt a következő országokból: Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Egyesült Királyság, Fehéroroszország, Görögország, Grúzia, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Moldova, Németország, Örményország, Szerbia, Törökország, valamint Ukrajna.

Fotó: ELTE PPK (a 2014-es nyári egyetem résztvevői)

Részletes felhívás és jelentkezési információk

2015.03.25.