Ítélet Magyarországon

Hajdú Eszter 2014-ben elkészült dokumentumfilmje, melyet stábjával a 2008-ban és 2009-ben elkövetett, romák elleni gyilkosságok tárgyalássorozatán, 167 napon keresztül forgatott. A törvényszék első fokon életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok három vádlottját, a negyedik vádlott büntetése pedig tizenhárom év fegyház lett. A film dokumentációként fogható fel, a kamera a tárgyalóterem egyetlen pontjára állítva rögzítette az eseményeket, a több száz órányi anyagot pedig hosszan tartó utómunka során dolgozták fel. A 2015. március 19-i vetítés után (amely egyébként a nagy érdeklődés miatt már a negyedik alkalom volt az ELTE-n) Hajdú Eszter rendező és Csonka Árpád, a sértettek egy részének jogi képviselője beszélgettek a Pedagógiai és Pszichológiai Kar aulájában összegyűlt közönséggel.

Az Ítélet Magyarországon Hajdú Eszter 2014-ben elkészült dokumentumfilmje, melyet stábjával a 2008-ban és 2009-ben elkövetett, romák elleni gyilkosságok tárgyalássorozatán, 167 napon keresztül forgatott. A törvényszék első fokon életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok három vádlottját, a negyedik vádlott büntetése pedig tizenhárom év fegyház lett. A film dokumentációként fogható fel, a kamera a tárgyalóterem egyetlen pontjára állítva rögzítette az eseményeket, a több száz órányi anyagot pedig hosszan tartó utómunka során dolgozták fel. A 2015. március 19-i vetítés után Hajdú Eszter, rendező és Csonka Árpád, a sértettek egy részének jogi képviselője beszélgettek a Pedagógiai és Pszichológiai Kar aulájában összegyűlt közönséggel.

A közönség első kérdései között szerepelt, hogy mi volt az áldozatok családjának reakciója az ítéletre. Kiderült: az ítéletet kielégítőnek találták ugyan, de ezt ambivalens érzések kísérték. Valaki észrevételezte, hogy pszichésen mennyire megterhelő lehet, hogy a per során a sértettek nem egész egy méterre kell állniuk a családtagjaik feltételezett gyilkosaitól. Az áldozatok hozzátartozói a történtek után sem kaptak semmilyen állami segítséget vagy támogatást. Tatárszentgyörgyön Csorba Róbertnek, az egyik áldozatnak egy német művész szobrot készített, de azt nem állíthatták fel a faluban, a család csak síremlékként kapott engedélyt az elhelyezésére. Az ítélet utóhatását firtató kérdésre válaszolva az ügyvéd tudomása szerint nem javult a helyzet, nem járt szembesítő hatással és precedens célja ellenére az elkövetők, vagy a hozzájuk hasonlóan gondolkodók számára nem vált elrettentővé. Mi több, a vádlottakat sokan hősként emlegetik.

Hajdú Eszter a pszichológus hallgatókhoz címezte a kérdést: mitől érezhette magát ez a négy ember feljogosítva a gyilkosság elkövetésére? És ha a közismert, cigányellenes felfogás szerint a cigányok segélyeken élnek, elveszik a „rendes”, „dolgozó” emberek elől a megélhetést, vagyis úgynevezett „paraziták”, akkor miért éppen dolgos, munkából élő, rendezett körülmények közül érkező romák ellen irányult a bűncselekmény? A válasz az általánosításban és stigmatizálásban keresendő és a probléma leegyszerűsítésében, miszerint: „a cigány az cigány”.

Hajdú Eszter beszámolója szerint a filmben szereplő bíró sajátos vallatói, fegyelmező stílusa sok vetítésen ellenérzést váltott ki, de akiből nem, az is elgondolkodtatónak találta a jelenséget. A furcsa viselkedés kapcsán felmerült mind a rasszizmus vádja, mind az ellenkezője: hogy a bíró tulajdonképpen a roma sértettekkel volt elfogult, és kellemetlen modorával ezt akarta túlkompenzálni. Ami a bíróval való kooperációt illeti, a rendező beszámolója szerint eleinte többször kizavarták a tárgyalásról, de meglátása szerint a tárgyalás két éve alatt a helyzet és a bíró is sokat változott. Az erőteljes koncepciónak és a kitartó rendezői jelenlétnek köszönhetően Hajdú Eszter meg tudta értetni a bíróval, hogy nem a napi sajtónak készít anyagot, biztosítva őt, hogy semmi nem fog a film elkészüléséig, tehát a tárgyalás időtartama alatt kiszivárogni. Felmerült, hogy a társadalmi nyomás, a média mennyiben befolyásolta az ügy menetét, az ítélet alakulását. A sértettek védője szerint nemhogy nyomás lett volna, de egyenesen érdektelenséget tapasztalt. A média sok féligazságot terjesztett az esettel kapcsolatban, de soha nem vontak senkit felelősségre ezért.

A vetítést követő beszélgetésen fontos szerepet kapott az oktatás: hogyan képes a nevelés az ehhez hasonló esetek megelőzésére és a téves elképzelésektől, általánosításoktól és előítéletektől befolyásolt gondolkozás hatékony megváltoztatására. Figyelemreméltó, hogy a tanúknál pl. többször is előkerült, hogy nem értették magát a fogalmat, hogy miért bélyegzik a hozzáállásukat rasszistának, amikor „itt úgyis mindenki így gondolkozik”. A kérdésre, hogy a bíróság elítélte-e a gyilkosok világnézetét, Csonka Árpád ügyvéd válaszolt: ez közvetlenül nem történhetett meg, hiszen a büntetőjogi fogalomtár nem tartalmazza a rasszizmust mint tételt. De az ítélet mégis felhasználta ezt, hiszen az elkövetők világnézete a bizonyítékok között szerepelt, mint valami, ami motiválta őket a gyilkosság elkövetésére.

Több nézői hozzászólás szerint is minden középiskolában kötelezően vetíteni kellene a filmet, ami sokat segítene a probléma megértésében. A rendező kiemelte a tanárképzés felelősségét, és ezúttal ő intézett kérdést a közönséghez: mit kell tennie egy tanárnak, ha előítélettel találkozik a diákjai részéről? Benne van ez bármilyen oktatási csomagban? A közönségből érkező válasz szerint nincs benne, egy ilyen kihívásra emberileg és intuitíven kell reagálni. A problémán elsősorban a sokszínű környezet segít, ha a diák a gyakorlatban találkozik a mássággal és érti meg, hogy ez mit jelent (lényegében hasonlóságokat). Az ügyvéd szerint a témához kapcsolódóan jelenleg minden a politikai populizmus áldozata.

Abban konszenzus volt a közönség körében, hogy a film látlelet Magyarországról, és felbecsülhetetlen a figyelemfelhívó ereje. Hajdú Eszter beszámolója szerint, annak ellenére, hogy a film ment a moziban is, érdekes módon a közösségi vetítések, amelyeket beszélgetés követett, sokkal népszerűbbnek bizonyultak, és szinte mindig teltházzal mentek. Úgy tűnik, hogy ezekre az értelmező beszélgetésekre nagyon nagy igény van, aminek a rendező örömmel is tesz eleget. Európában Németországba, Lengyelországba, Hollandiába és Franciaországba, Európán kívül pedig Kanadába jutott el a film, ezekben az országokban a tévé is vetítette.

Fotó: birosag.hu