Lágymányosi Eötvös Napok 2015

Lágymányosi Eötvös Napok 2015
05/05 - 05/08

2015. május 05. - 2015. május 08.

ELTE Lágymányosi Campus (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A–C)

05/05 - 05/08

2015. május 05. - 2015. május 08.

ELTE Lágymányosi Campus (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A–C)


2015. május 5–8. között rendezik a Lágymányosi Eötvös Napokat (LEN), így négy napon keresztül zajlanak a programok: lesznek koncertek, sportprogramok és civil falu is. Az egyetemi fesztivál idén is ingyenes.

A LEN első napján, május 5-én délután 5 óra 5 perckor startol az 5vös5km futóverseny is, amely az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező felsőoktatási sportesemény, az ELTE egyik legnagyobb sportprogramja. A LEN-en lesz az ELTE Zenekarok Fesztiváljának döntője is, ez a fesztivál 2005 óta lehetőséget biztosít az egyetemi hallgatóknak, hogy zenei szerzeményeiket széles közönség előtt is bemutassák. Az idei LEN-en többek között fellép az Amber Smith, az Animal Cannibals és DJ Sterbinszky. A Civil faluban az egyetemi, az egyetemhez köthető, illetve egyéb civil szervezetek, alapítványok és hallgatói szerveződések jelenhetnek meg.

Folyamatosan bővülő program a LEN honlapján
LEN a Facebookon

Időpont:
2015. május 5–8.
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A–C)