ELTE-s kitüntetettek az MTA ünnepi ülésén

Tudományos elismeréseket adtak át 2015. május 4-én, a Magyar Tudományos Akadémia 186. közgyűlésének első napján tartott nyilvános ünnepi ülésen, amely Lovász László elnök, az ELTE egyetemi tanára köszöntőjével kezdődött.

A legrangosabb akadémiai kitüntetést, a kiemelkedő tudományos, közéleti, tudománypolitikai és tudományszervezői tevékenység elismeréséül az MTA Elnöksége által adományozott Akadémiai Aranyérmet idén T. Sós Vera, a magyar matematika kiemelkedő egyénisége, a világhírű magyar diszkrét matematikai iskola egyik megteremtője és nemzetközileg is elismert személyisége, az ELTE díszdoktora vehette át. Az ő nevéhez fűződik az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a rendszeres diszkrét matematika, kombinatorika oktatásának bevezetése. A magyar kombinatorikusok nagy része, többek között a Kiotó-díjas Lovász László, illetve az Abel-díjas Szemerédi Endre is formális vagy informális tanítványa volt. A professzor asszonnyal készített tavalyi interjúnk itt olvasható.

Az ülésen tizenhárom tudós kapta meg az MTA Elnöksége által adományozott Akadémiai Díjat. Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseképpen Akadémiai Díjban részesült Csabai István, az MTA doktora, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék egyetemi tanára a tudományos adatbázisok fejlesztésében és elemzésében végzett multidiszciplináris kutatásaiért. Szintén Akadémiai Díjjal ismerték el Miklósi Ádámot, az MTA doktorát, az ELTE TTK Biológiai Intézet Etológia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát az állati és emberi viselkedéskutatás nemzetközi szintű műveléséért, az összehasonlító etológiai kutatásokban játszott úttörő szerepéért - különös tekintettel az e területen bevezetett neurobiológiai és genetikai újításokra -, valamint egy új tudományterületnek, az etorobotikának az elindításáért. Akadémiai Díjat vehetett át Zsoldos Attila, az MTA levelező tagja, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet Történettudományi Intézet kutatóprofesszora, az ELTE BTK címzetes egyetemi tanára a középkori Magyarország történetének feltárásában végzett több évtizedes, nemzetközi mércével is kiemelkedő jelentőségű, iskolateremtő munkásságáért, példaadó szakmai és kutatói kiválóságáért, valamint a Magyarország világi archontológiája 1000-1301 című alapművének elkészítéséért. Az összes díjazottról itt olvashat bővebben. Az ELTE legújabb Top 50-es listáját vezető Csabai Istvánnal készített korábbi interjúnk itt, a Miklósi Ádám márciusi előadásáról készült tudósításunk pedig itt található.

Az informatikai képzés és kutatás támogatása terén szerzett érdemei elismeréseként az MTA Vezetői Kollégiuma által adományozott Wahrmann Mór-érmet Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke, az ELTE alumnusa, az ELTE Alumni Alapítvány kuratóriumi tagja vehette át.

Forrás: MTA

2015.05.05.