„A cél, hogy az egyetem minél versenyképesebb legyen”

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete Eötvös Loránd Tudományegyetem Szakszervezeti Bizottsága és az ELTE Kancellária 2015. június 23-án közös tájékoztatót és fórumot szervezett a Lágymányosi Campus épületében.

A tájékoztató kezdetén Scheuer Gyula kancellár mutatta be az új kancellári szervezetet, a Kancellária igazgatóit és központvezetőit. A Beruházási és Üzemeltetési Igazgatóságot Deák Csaba, az Emberi Erőforrások Igazgatóságát Buczkó Erzsébet, a Gazdasági Igazgatóságot Danisné Ravasz Judit irányítja. Ritter Dávid az Informatikai Igazgatóság, Rikker Emília a Jogi, Igazgatási és Közbeszerzési Igazgatóság, Cseszregi Tamás az Oktatási Igazgatóság vezetője. A Hallgatói Szolgáltató és Sportközpont élén Hirholcz Ákos áll, a Pályázati Központot Ajkay Adrián vezeti. A Kancellári Kabinet vezetője Árvay Gábor.

A központi Kancelláriából és a karok működését támogató szervezeti egységekből álló kancellári szervezetről Rikker Emília tartott tájékoztatót: a Kancellária a központi irányító, koordináló, döntés-előkészítő és végrehajtó szervezet, mely szakmailag felügyeli és irányítja a kari működést támogató szervezeti egységek feladatellátását is, így pl. az Oktatási Igazgatóság a Tanulmányi Hivatalok munkáját. A kari Gazdasági Hivatalok fogják össze a pénzügyi előkészítésen túl a munkaügyi szakterületet, az üzemeltetést-gondnokságot és a pályázati előkészítés és lebonyolítás támogatását, melynek szakmai irányítását a Kancellária szakterületileg felelős igazgatóságai látják el. A karok igazgatási, szervezési, adminisztratív működtetését, valamint a speciális oktatást-kutatást támogató feladatokat a Dékáni Hivatalok keretei között látják el, a kar vezetőjének munkáltatói joggyakorlása mellett. Rikker igazgató asszony hangsúlyozta, az új szervezet célja a minél hatékonyabb, gyorsabb és pontosabb ügykezelés, az egységes szemlélet, a párhuzamosságok kiküszöbölése, a koherencia előnyeinek kiaknázása. Scheuer Gyula hozzátette: a különféle szervezeti egységek hálózatba rendezése, a szabályzatok átstrukturálása természetesen nem egyik napról a másikra jelent majd minőségi változást, a legfontosabb cél, hogy az egyetem minél versenyképesebb legyen. A kancellár kiemelte, a kancellári szervezet olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek megkönnyítik az oktató-kutatók mindennapjait, csökkentve adminisztrációs terheiket.

Scheuer Gyula az elmúlt négy-öt hónap eredményei között elsőként említette, hogy Mezey Barna rektorral és az Egyetem akadémiai vezetésével kiegyensúlyozott és együttműködő kapcsolat alakult ki, ennek megőrzését fő prioritásnak nevezte. Hangsúlyozta, hogy a kari és egyetemi vezetéssel folytatott egyeztetések, a több száz főt mozgató szervezetfejlesztési tréningek tapasztalatait felhasználva konszenzussal jöhetett létre az új SzMSz. A következő hónapok feladatai között a pályázati szabályzat újragondolását és az új szabályok konszolidációját emelte ki.

A tájékoztatót megelőzően a bérek helyzetét illetően számos kérdés érkezett a Kancelláriára. Scheuer kancellár úr a központi és kari bérarányokról, valamint a kari átlagjövedelmekről is beszámolt, valamint jelezte, hogy a fenntartó szándékai szerint ebben az évben várható bérrendezés. Az Egyetem saját bevételei a pályázati terület, a költségtérítéses és nemzetközi képzések fejlesztésével növelhetők. Az ELTE-re évente nagyságrendileg 4 milliárd forintnyi pályázati támogatás érkezik: a Kancellária a következő hónapokban tervezi, hogy a nemzetközi és hazai nagypályázatok nyerteseivel közösen alakítaná ki a területre vonatkozó új koncepciót.

Rikker Emília a közönségből érkező kérdésre válaszolva elmondta, hogy a nyári hónapokban az adminisztrációban és a szolgáltatások területén dolgozó kollégáknak összeállítanak egy olyan kézikönyvet, amely a legfontosabb folyamatokat egyszerű, jól követhető ábrák segítségével mutatja be. A Neptun tanulmányi rendszer működésével kapcsolatban számos kérdés merült fel a fórumon: az Oktatási Igazgatóság továbbra is várja a tanulmányi hivatalok visszajelzéseit. Cseszregi Tamás hangsúlyozta, hogy a rendszert folyamatosan monitorozzák, a releváns kéréseket pedig továbbítják a fejlesztők felé. Scheuer Gyula zárszavában kiemelte, élhetőbb hellyé szeretnék tenni az egyetemet, és ebben a folyamatban továbbra is számít az egyetemi polgárok javaslataira.

2015.07.01.