Gazdaság és pszichológia határán

2015.09.16.
Gazdaság és pszichológia határán
Faragó Klára több mint harminc éve oktat az ELTE-n, és még mindig igyekszik újat mondani az óráin. 2015-ben a Pszichológiai Intézet professor emeritusa is átvehette az Arbor Vitae díjat, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar legrangosabb elismerését. A Kar ez alkalomból készített interjúját közöljük.

Az Ön nevéhez fűződik a döntéspszichológiai program kialakítása az egyetemen, amelynek itthon nem voltak hagyományai. Hol találkozott a témával?
1985-ig az MTA Pszichológiai Intézetében dolgoztam és ott találkoztam Engländer Tiborral, aki akkor szinte egyedüliként foglalkozott ezzel a témával Magyarországon. Biztatására részt vettem egy amerikai ösztöndíj-programban, ahol ekkor már nagy hagyománya volt a döntéspszichológiának. Ez vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy szeretném továbbművelni, sőt meghonosítani az egyetemen. Végül az egyetemi reformok keretében 1996-ban indult a Szervezet és Döntéspszichológiai program, ami ma a Társadalom- és Szervezetpszichológiai Szakirány keretei között működik.

Kezdetben mennyire volt népszerű ez a szakirány?
A legelső évfolyamban még csak két hallgatónk volt, a következőben már nyolc, majd egyre többen és többen jöttek. Emlékezetes számomra, hogy az első hallgatóim közé tartozott Berkics Mihály, aki ma már kollégám a karon. Eleinte nagyon családias hangulatúak voltak az órák, és szinte együtt alakítottuk ki a tananyagot.

Mivel foglalkozik pontosan a döntéspszichológia?
Ez egy határterület a gazdaság és a pszichológia között. Általánosságban azzal foglalkozik, hogy miként hozzák meg az emberek a döntéseiket. Léteznek bizonyos modellek arra nézve, hogyan kell helyesen dönteni, és a döntéspszichológia figyelme kezdetben arra irányult, hogy az emberek követik-e ezeket a mintákat. Mára tudjuk, hogy az emberek jócskán eltérnek ezektől a normáktól, ezért arra keressük a magyarázatot, hogy a döntések meghozatalában milyen szerepe van a logikus elemzésnek, a heurisztikáknak, az érzelmeknek és az intuíciónak.

Sokszor azzal vádolják a felsőoktatást, hogy túl sok az elmélet – ez viszont egy olyan területnek tűnik, ahol a gyakorlati oldalt is fontos megmutatni.
A szakirányon szervezetek pszichológiájával és társadalmi kérdésekkel is foglalkozunk, így az elmélet és a gyakorlat közötti hídverés magától adódik. A döntések elemzése a szervezeteknél rámutathat például a vezetők tipikus ítéletalkotásbeli hibáira vagy segítséget nyújthat konkrét döntések meghozatalában. Én már korábban – a szociálpszichológia oktatása során – is arra törekedtem, hogy a gyakorlat legalább akkora hangsúlyt kapjon, mint az elmélet. A szervezetfejlesztési kurzus keretében például a hallgatók egy adott vállalat szervezetátvilágítását végzik el, beszélnek a beosztottakkal, feltárják a problémákat, és így közvetlen élményt kapnak a döntéshozatali vagy kommunikációs nehézségekről.

Az életműdíjat részben nemzetközi kapcsolatépítő munkásságáért kapta.
Számos nemzetközi összehasonlító kutatásban vettem részt. Ezek egy társadalmi szempontból fontos új témára irányultak: a kockázathoz való viszonyulást kutattuk. A nyolcvanas években magyar és amerikai diákok körében vizsgáltuk, hogy mit tartanak kockázatosnak, mennyire kultúra-specifikus a percepció. A rendszerváltás idején szintén úttörő vállalkozásba kezdtünk egy kollégámmal: a dorogi hulladékégetővel kapcsolatos tiltakozás kapcsán megnéztük, hogyan zajlik a társadalmi vita a társadalmi döntések elfogadtatásához, és ezt összehasonlítottuk angol közegben zajló társadalmi vitákkal. A tiltakozás akkoriban egyáltalán nem volt megszokott, így érdemes volt ezt a kérdést vizsgálni. A 90-es évek végén egy WHO-projektben a kockázatkommunikáció európai helyzetét mértük fel, ennek eredményeképpen egy kézikönyvet adtunk közre. Nemzetközi konferenciát is szerveztem Debrecenben a kulturális összehasonlító pszichológia tárgykörében.

A kutatások mellett talál kihívást a tanításban is?
Abban mindennap találok. Mindig próbálom megújítani az előadásmódom, érdekesebben, vonzóbban előadni a tananyagot. Minden évben igyekszem felfrissíteni a tananyagot is, új kutatásokat keresek és igyekszem érdekes feladatokat adni. Sokat segít, hogy a saját kutatásaimat is be tudom mutatni az órák keretében.

Saját ELTE-s tanulmányai során volt olyan tanára, aki nagy hatást gyakorolt Önre?
Mindannyiunkra nagy hatással volt Mérei Ferenc, aki akkor ugyan még nem taníthatott az egyetemen, mert abban az időben a pszichológia gyanús tudománynak számított. Én klinikai pszichológiai szakirányon hallgattam nála órákat a Lipótmezőn. Nem csak a mondanivalója nyűgözött le, de abból is sokat tanultam, ahogy a diákokkal bánt. Mindenkit úgy tudott megdicsérni, hogy az illetőnek növekedjen az önbizalma. Akinek volt rá füle, az persze meghallotta, hogy mi a valódi véleménye. Sokszor azt dicsérte meg legkevésbé, akivel a leginkább elégedett volt. Én 1965 és 1970 között jártam egyetemre, amikor egyébként még alig volt szakirodalom, tehát nagyon sok mindent egyedül kellett összeszednem.

Mik a hosszú távú tervei?
Természetesen a tanítás folytatása. A gazdaság és döntéspszichológia tárgyat tovább tanítom MA szakirányon, jelenleg a szakkollégiumban is tartok órát, de elsősorban a PhD-s hallgatóimmal szeretnék foglalkozni a jövőben, velük együtt új kutatásokat is folytatunk. Legközelebb például előadok az idei Internet Hungary konferencián. A téma: miért kockázatkerülőek a menedzserek?

Az interjú a Pedagógiai és Pszichológiai Kar honlapján megjelent interjú szerkesztett változata. A professzor asszonnyal korábban az elte.hu 2011-ben közölt interjút kutatásairól.