Szikra Dorottya lesz az ESPAnet társelnöke

Szikra Dorottyát a 2015. szeptember 3. és 5. között tartott éves találkozóján egyik vezetőjévé választotta az ESPAnet (European Social Policy Analysis Network): az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálpolitika Tanszékének egyetemi adjunktusa 2016. január 1-től öt éven keresztül lesz az európai szociálpolitikusokat tömörítő nemzetközi szervezet társelnöke a norvég Bjorn Hivden mellett. Szikra Dorottya az ESPAnet bizottságának egyik tagjaként (2008-2012) már korábban is részt vett a szervezet működésének irányításában.

Az ESPAnet szociálpolitikával foglalkozó kutatók, oktatók, szakemberek informális közössége. A hálózat célja, hogy a szociálpolitikai témákkal foglalkozók megismerjék egymás folyamatban lévő kutatásait; a doktoranduszok, fiatal kutatók és a már befutott szakemberek rendszeres időközönként találkozzanak; valamint a nemzetközi kapcsolatok kiépítése által minél több összehasonlító (komparatív) szociálpolitikai munka szülessen.

Az ESPAnet éves konferenciája a szakma egyik legrangosabb eseménye: 2010-ben az ELTE Társadalomtudományi Kar volt a házigazda, idén Dánia adott neki helyet.

ELTE TáTK

2015.09.16.