„Közöd? Van!”

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2015-ben a tanár szakos hallgatók irányába indított tudatosságnövelő kampányt, ezért pályázatot írt ki általános- és középiskolai oktatás keretén belül megvalósítható projektek létrehozására, melyek játékos formában dolgozzák fel a szellemitulajdon-védelem kérdéseit a diákok aktív bevonásával. A pályázatok leadási határideje: 2015. november 16.

A pályázatban bármilyen tanárszakos egyetemi és főiskolai hallgató részt vehet, aki érdeklődik a szellemitulajdon-védelem témája iránt és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. A pályázatra olyan játék-, illetve projektterveket várnak, melyek témája a közoktatás keretein belül (tanórán, szakköri foglalkozáson, délutáni napközi keretében stb.) az egyes tantárgyak követelményrendszerében megjelenő bármely, a szellemi tulajdon védelmét érintő kérdés. A pályázatot zsűri értékeli, az első helyezett díja 150 000 Ft. A pályázati anyagok beérkezésének határideje: 2015. november 16.

Részletes pályázati kiírás
Jelentkezés (november 16-ig)

2015.10.12.