Ujvári János diplomadíj-pályázat, 2015. ősz

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesített végzős hallgatók részére. A pályázaton ezúttal azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2015/2016-os tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit. A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is.

A pályázaton egy minimum 10 oldal terjedelmű dolgozattal lehet nevezni, amiben a végzős hallgató a választott diplomamunka-, illetve szakdolgozati témájának szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel, illetve olyan szak-/diploma dolgozattal, aminek fő témája a szellemitulajdon-védelem. A pályázatok értékelésénél a két megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik. A pályázat megírását a hivatal szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:
  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegyoltalom,
  • formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe
A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:
  • első díj 150 000 Ft,
  • második díj 125 000 Ft,
  • harmadik díj 100 000 Ft.
A pályázat jelentkezési határideje: 2015. november 5.
A pályázat leadási határideje: 2016. március 1.

2015.10.13.