Köztéri szobor a Botanikus Kertben

Az ELTE és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködési szerződésének első gyümölcseként új, zsűrizett köztéri szobrot avattak a Füvészkertben 2008. május 30-án.

A szobor megszületésének története 2006. augusztus 20-án, az egész várost megrázó hatalmas vihar után kezdődött, amely kidöntött a Kertben egy 100 esztendős csertölgyet. A fa szépsége és imponáló méretei adták az ötletet Dr. Orlóci Lászlónak, az ELTE Botanikus Kert igazgatójának, hogy pályázatot írjon ki Ihlet címmel, melynek mottója: a tölgy annak idején Molnár Ferenc körtársaként a Pál utcai fiúk c. regény megírására ihlette az írót, vajon ma ugyanez a fa, fenséges haldoklásában mire ihleti a mai művészeket. Hamarosan szobrászhallgatók lepték el a kertet, vázlatokat készítettek, kopogtatták a törzset, mindegyiküknek volt ötlete arra, vajon mit lehet faragni e gyönyörű kidőlt fából. A pályázatra 7 szobrászhallgató adta be pályamunkáját, melyek a megálmodott szobor kicsinyített másai voltak. Nagyon sokféle elképzelés születetett, melyekről a Kert látogatói, a közönség is szavazott, és a közönségdíjas alkotást sokan megcsodálták.

A Magyar Képzőművészeti Lektorátus szakemberei döntötték el végül, hogy kinek a pályaműve valósuljon meg, mint zsűrizett köztéri szobor. Ez a megtiszteltetés Fülöp Gábor utolsó éves szobrászhallgatót érte, aki a következőket mondta szobra születéséről:

„Már az első pillanattól, valami nagyon organikus munkát akartam létrehozni, amely jól illeszkedik a növényekben gazdag környezetbe. A formai kialakításban egy sejtszerkezethez hasonló rendszert alkottam meg, erőteljes áttörésekkel. A munka címe az Eloldódás és egy energiaáramlást ábrázol. A műben, vertikális pályán haladva, a gömbölyű részletformák növekedése jelenik meg, s ahogy a földtől az ég felé törnek, a nehézkes, materiális rönk légies lesz, míg végül feloldódik a térben. A kompozícióhoz két elemet használtam fel, melyeket egymáshoz viszonylag közel helyeztem el, hogy egy kapu-szimbólum jöhessen létre.”

A gyönyörű szobrot 2008. május 30-án a füvészkerti Védnöki napon avatta fel Dr. Orlóci László, a Kert igazgatója és Farkas Ádám, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi tanára, aki beszédében kiemelte a szobor csodálatosan egyedi, légies hangulatát, melyet komoly szakmai bravúrral valósított meg Fülöp Gábor. Hangsúlyozta továbbá, hogy e szobor újabb látványossága lehet az amúgy is számos látnivalóval büszkélkedő Füvészkertnek, amely csodálatos zöld sziget a nagyvárosi forgatagban. Reményét fejezte ki, hogy ez az újabb attrakció ismét egyre több látogatót vonz majd, akik nagyra értékelik a hely szellemét, s akiket, éppen úgy, ahogy Molnár Ferencet 100 éve, elvarázsol a kert időtlen hangulata.

Fülöp Gábor Eloldódás című zsűrizett köztéri szobrát a Kert nyitvatartási idejében bármikor meg lehet tekinteni.

2008.06.04.