Környezettudatos fejlesztés a Trefortban

Az Antal József Tudásközpont által idén tavasszal, a környezettudatos fejlesztések jegyében szervezett SUSCHOOL’15 versenyen a döntőbe jutott a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium. Az utolsó fordulóban 50 ezer Ft-ból kiindulva kellett fenntarthatósággal kapcsolatos projektet kitalálni, végrehajtani és prezentálni a csapatoknak. A Trefort projektjében megújultak a folyosón lévő világítótestek. Az iskola diákjai a kezdő 50 000 Ft-os összeget közösségi összefogással több mint 600 000 Ft-ra növelték, így az iskola folyosóján a régi világítótesteket LED-csövekre cserélték. A projekt keretében a teljes világítás 85%-ának cseréjét tudták megoldani, a fennmaradó 15%-ot az iskola vezetése saját forrásból pótolja.

A SUSCHOOL ’15 kétfordulós versenyt tavasszal, a SUSCO Budapest 2015 konferencia keretében hirdették meg középiskolások számára, fő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható fejlődés támogatására és a környezettudatos szemlélet kialakítására.

A gimnázium közleményében köszönetet mondott az Antall József Tudásközpontnak a verseny megszervezéséért, valamint minden diáknak, öregdiáknak, szülőnek, iskolai oktatónak és dolgozónak a lelkes részvételért és a támogató segítségért.

ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
Antall József Tudásközpont

2015.11.24.