Az egyetemi úszóbajnokság ELTE-s sikerei

Hazai úszóklasszisok sorát vonultatta fel 2015. november 21-én az egyetemi úszóbajnokság, így egyetemünk hallgatója, a PPK-s Kapás Boglárka is rajtkőre állt a népligeti uszodában. Ez a megmérettetés egyedi eseménynek számít a sportágon belül, mivel egy adott versenyszámban profik és lelkes amatőrök egymás mellett tempóznak.

A különleges versenyfelosztás olykor speciális helyzeteket szül, hiszen több esetben a válogatottak az egyetemi csapat érdekeinek alárendelten az együttes „lyukas” számaiban állnak rajthoz. Így tett a 400 méter gyorsúszásban is induló Kapás Bogi, aki győztesen került ki a debreceni színekben versengő Risztov Évával vívott párharcból. Világbajnoki bronzérmes hallgatónk így nyilatkozott a hétvége eseményeiről: „Méterben nem volt sok a reggeli edzés, csupán ötezer, viszont elég intenzíven csináltuk, ezután azért kemény volt elindulni több számban – de a csapatért és a suliért mindent.”

Az összetett elsőséget a Testnevelési Egyetem szerezte meg, míg az eseményt hagyományosan megrendező Budapesti Műszaki és Gazdagságtudományi Egyetem csapatának bánatára legerősebb pontszerzőjük, Cseh László múlt heti könyöksérülése miatt ezúttal nem vállalta az indulást, így esélyük sem volt a korábbi évekhez hasonló győzelemre.



ELTE-s hallgatóink közül Kapás Boglárka mellett pontot szerzett még Kogán Ferenc, Mezei Sándor, Molnár Bence, és a 10x50 méteres intézményi váltó is, így a nap végén az ELTE 28 pontjával a 7. helyen végzett az idei úszó MEFOB-on.

Forrás: BEAC

2015.11.26.