Az ELTE ITK a Sulibörzén

Az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ munkatársai 2015. november 20-án részt vettek a 17. kerületi Vigyázó Sándor Művelődési Ház által szervezett Sulibörzén. A rendezvényen megjelentek felvilágosítást kaphattak a kizárólag az ELTE ITK-ban lévő Junior nyelvvizsgáról, melyet 12-14 éves diákoknak szerveznek azzal a céllal, hogy tét nélkül visszajelzést kaphassanak aktuális nyelvtudásukról.

Az ITK standjához látogató diákok három nyelvből (angol, német, francia) írhattak egy rövid tesztet, közülük három szerencsés fiatal családi belépőt nyert a Csodák Palotájába, további három résztvevő számára pedig Junior vizsgára felkészítő könyvet sorsoltak ki. A rendezvényen több száz diák vett részt, akik a börze ideje alatt egy előadást is meghallgathattak a Junior nyelvvizsgáról.

2015.11.30.