ELTE-s díjazottak az Akadémia ünnepi ülésén

2016.05.04.
ELTE-s díjazottak az Akadémia ünnepi ülésén
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként idén 13 kutatónak adományozta az Akadémiai Díjat. 2016. május 2-án, az MTA 187. közgyűlésének első napján Egyetemünk oktatói közül Akadémiai Díjban részesült Kelemen János filozófus, Salma Imre légkörkémikus, valamint megosztott Akadémiai Díjat vehetett át Veres Gábor részecskefizikus.

Az idei év ELTE-s díjazottjai

Kelemen János, az ELTE BTK Általános Filozófia Tanszékének professor emeritusa, az MTA levelező tagja kiemelkedő nyelvfilozófiai kutatásaiért, Dante évszázados irodalmi, filozófiai hatását vizsgáló munkásságáért, valamint az újabb magyar filozófusgeneráció tehetségének fejlesztésében játszott szerepéért részesült a díjban.

Salma Imre, az ELTE TTK Analitikai Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora, az aeroszol részecskék keletkezésének, légköri kémiai és fizikai folyamatainak, valamint környezeti, éghajlati és egészségügyi hatásainak kutatása során elért, nemzetközileg is jelentős tudományos eredményeiért, továbbá a légköri nukleáció területén végzett, úttörő munkásságáért vehette át az elismerést.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseképpen megosztott Akadémiai Díjban részesítette Siklér Ferencet, az MTA doktorát, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézet tudományos osztályvezetőjét és Veres Gábort, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszékének egyetemi docensét, az MTA doktorát, a CERN munkatársát az erős kölcsönhatás, különösen a nehézion-ütközések jellemzőinek kísérleti vizsgálatában elért nemzetközileg is jelentős eredményeikért, kísérleti részecskefizikai eszközök továbbfejlesztéséért, oktatói, témavezetői és csoportvezetői munkájukért, publikációs és ismeretterjesztő tevékenységükért.

Az ELTE-n dolgozó, most levelező taggá választott tudósokról itt olvashat, a rendes taggá választott akadémikusokról itt írtunk.

Forrás: MTA