Hagyomány és korszerűség összhangja
Mikonya György köszöntötte a kar jelenlegi és volt oktatóit és hallgatóit, majd a kompetencia és a XXI. század összefüggéseiről, és azok képekkel való kapcsolatáról beszélt. A XXI. századdal kapcsolatban a következő, sokszor ismételt, általános benyomásokat sorolta fel: a gyerekek és a felnőttek torzult világképét, a technikától való totális függést, az írni nem tudók arányának növekedését. Az elsősorban a technikához köthető ingergazdagság kapcsán kiemelte, hogy jelenleg még nem határozható meg pontosan, hogy ez milyen módon és mértékben van hatással a kisgyermekek fejlődésére. A dékán a nevelési célok kompetencián túli fontosságára is kitért: kiemelte a sokoldalú, személyes és élményközpontú nevelést, hiszen ez lehet az alapja az érzelmek megszületésének, ami aztán a tényeket dinamizálja.
A konferencia első plenáris előadását Adamikné Jászó Anna professor emeritus tartotta „Az újítás és a megtartás összhangjának fontosságáról” címmel. A professzor asszony előadásának első részében rövid tantárgytörténeti áttekintést nyújtott, majd ezt követően a kezdeti olvasástanításról, a fogalmazás tanításáról és magyar irodalmi olvasmányanyag kiválasztásának kérdéseiről és aspektusairól beszélt. A kezdeti olvasástanítás három alapmódszerét – szintetikus, analitikus és kombinált – felidézve szólt az olvasástanítás „trendjeiről” és az alkalmazott könyvekről, a felidézett áttekintés konklúziójaként pedig kisgyerek pszichéje és a nyelv struktúrája közötti párhuzamra hívta fel a figyelmet, mely arra enged következtetni, hogy a hangoztató-kombinált módszer a legjobb, amit e téren követni lehet. A fogalmazás tanítása kapcsán Babits Mihálynak tanárként a retorikáról írt gondolatait idézte, mely szerint a retorika tanulása a jó stílus elsajátításáról szól, amely a gondolkodás alapja, így az oktatás fő célja is. Kiemelte, hogy a helyes nyelvhasználatra épülő jó stílus tanítása az angolszász bevett gyakorlat, a retorika oktatása reneszánszát éli, ezt pedig hazánkban is követni kellene. A magyar irodalmi olvasmányanyag kiválasztása kapcsán az új érettségi rendszerét bírálta, mely manapság sok, korábban oktatott és népszerű szerzőt mellőz. Hangsúlyozta, hogy a tantervből méltatlanul kiiktatott 19. századi szerzők – mint a Kisfaludy Károly, Eötvös József vagy Vajda János – is azt példázzák, hogy a tanterv nagy része már nem az értékekre fókuszál, pedig azok megőrzése – az újdonságok bevonása mellett is – kulcsfontosságú.
Ezt követően Hermann Zoltán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense beszélt a képi ábrázolás fejlődéséről és annak a gyermekirodalommal való kapcsolatáról. „Olvasás/tér/kép” című előadását az írás tereit, valamint az olvasás, az írás és a kép összefüggéseit vizsgáló elmélet rövid ismertetésével kezdte, majd az egyes művészettörténeti korszakok képábrázolás-technikájának fejlődéséről adott áttekintést. Előadásának fókuszában a gyerekkönyv-illusztrációk műfaja állt, különös tekintettel a kortárs magyar gyermekirodalomra. Prezentációjában arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy az egyes ábrázolási technikák – mint például Giotto reneszánsz perspektívája, a barokk térábrázolása vagy éppen Picasso kubista stílusa – szinte minden formában visszaköszönnek a mai gyermekkönyvek illusztrációiban.
A harmadik plenáris előadást Nyíri Kristóf filozófus tartotta: prezentációjának középpontjában a politikai filozófia (az angol terminológiát idézően megnevezett „konzervatizmus”) és a képfilozófia (gyermekrajzok) összekapcsolása állt. Előadását a velünk született mentális képek fogalmával kezdte, melyek biológiai-lelki felépítésünk fontos elemei, és róluk csak önkárosodás árán tudunk lemondani. Az egyik ilyen kulcsfontosságú mentális kép a mosoly, amely a közvélekedéssel ellentétben nem egy leutánzott és tanult viselkedésen alapul, hanem mentálisan összekapcsolja az izommozgást és az érzelmi reakciót. A gyermekrajzok realizmusa kapcsán Rudolf Anheim teóriája nyomán kiemelte, hogy a gyermekrajzokban nemcsak egyféle realizmus létezik, hiszen a fejlődő elme a világ minél gazdagabb ábrázolására törekszik. A képi gondolkodás elsődlegessége kapcsán – ugyancsak Rudolf Anheim nyomán – kiemelte, hogy minden kétséget kizáróan léteznek mentális képek, melyek nem a gondolkodás kísérő jelenségeiként, hanem mint annak közege jelennek meg, így adva a nyelvi absztrakció alapját. Előadásában röviden felidézte a nyelvi majd a képi fordulat filozófiájának főbb gondolatait, végül pedig a szónyelv és a vizuális nyelv jellegzetességeit vetette össze. A konzervatizmus kapcsán pedig arra az általános paradoxonra világított rá, amit maga a szó is megjelöl: a megőrzésre, mely esetében korántsem lehet mindegy az, hogy mit őrzünk meg – a múltat vagy a jelent? Záró gondolataiban arra hívta fel a figyelmet, hogy a konzervatizmus valódi lényege – bár ez is kétkedésre adhat okot – magának a tudásnak a konzerválása.
