Az élen az ELTE csapata a sakk MEFOB-on

2016.05.11.
Az élen az ELTE csapata a sakk MEFOB-on
2016. április 30-án az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumában rendezték a 2016-os sakk Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB-ot). A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megbízásából, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club és a Magyar Sakk Szövetség közös szervezésében megvalósuló versenyre profi és amatőr hallgatók is jelentkezhettek. A tavalyi bronzérem után az ELTE-BEAC sakk csapata idén első helyet szerzett. A csapat tagjai Grimm Dániel, Halák Miklós, Csirik András voltak.

Az erős mezőnyben 2 nő és 30 férfi – köztük egy nagymester, két nemzetközi mester és öt FIDE-mester – ült asztalhoz. Kovács György MEFS főtitkárhelyettes köszöntő szavai után az indulók egyperces néma csenddel emlékeztek a februárban elhunyt Ádám Györgyre, majd kezdetét vették a 15-15 perces rapid küzdelmek – 9 fordulón át. A verseny esélyesei, köztük a BME-s Mihók Olivér azonnal az élre álltak, és az állás nem változott drasztikusan a torna végéig. A legnagyobb ELTE-s sikert a csapatverseny hozta: Grimm Dániel, Halák Miklós, Varsányi Gábor hármasfogatunk minden vetélytársukat megelőzték. Hármójuk közül egyéniben ötödikként Grimm Dániel végzett a legelőkelőbb pozícióban.

Az egyéni verseny végeredménye:
1. Mihók Olivér (BME) 7,5
2. Antal Tibor Kende (SZTE) 7,5
3. Lizák Péter (BCE) 6,5
4. Bohati Tamás (SZIE) 6
5. Grimm Dániel (ELTE) 6 (A holtversenyeket a Buchholz-számítás döntötte el.)

A csapatverseny végeredménye:
1. ELTE (Grimm Dániel, Halák Miklós, Varsányi Gábor) 16,5
2. BME (Mihók Olivér, Jacsó Ádám, Vitályos Márton) 16
3. BCE (Lizák Péter, Suhajda Attila, Paál András) 14

Forrás: BEAC / MEFS