Kémikus hallgatók pályakövetése

2016.05.18.
Kémikus hallgatók pályakövetése
2016 februárjában az ELTE TTK Kémiai Intézetének munkatársai internetes felmérést végeztek a kar kémia BSc, vegyész MSc és kémia PhD szakját 2013–2015 között elvégzett hallgatók között. Az online felmérésben többek között a hallgatók egyetemi előremenetelét, a későbbi munkavállalási tapasztalatokat és a jövedelmek eloszlását is vizsgálták.

A felmérés tanúsága szerint a kémia alapszak hallgatóinak jelentős része továbbtanul, sokan egészen a PhD oklevélig. Többségük az ELTE-n marad, de vannak, akik BSc és MSc diplomával más magyar vagy külföldi egyetemet választanak. A munkavállalás kérdéséről elmondható, hogy mind az alap-, mind pedig a mesterszakos diplomával rövid időn belül elhelyezkedtek a pályakezdők. A diploma megszerzése után a végzett hallgatók jelentős százaléka Magyarországon kezd el dolgozni, míg a PhD-képzést követően már jóval nagyobb arányban, 40%-ban vállalnak munkát külföldön a frissen végzettek.

A kérdőívekből kiderült, hogy a fent említett szakokon diplomázók vagy fokozatot szerzők kémiai szakterületen helyezkednek el, a pályaelhagyás körükben ritka, a munkájuk során pedig részben vagy egészében az egyetemi évek alatt megszerzett ismereteket használják. A jövedelmek eloszlását illetően rendszerint a magasabb szintű végzettség nagyobb kezdő jövedelmet jelent, azok kivételével, akik egyetemre vagy az MTA kutatóintézetébe mennek dolgozni.

A TTK Kémiai Intézetének volt hallgatói körében készített vizsgálat a központi felméréseket kívánta kiegészíteni az egykori diákok továbbtanulási és munkavállalási adataival kapcsolatban. A weboldalon megadott kérdőív kitöltésére a felkérést a készítők – Tóth Gergely, Turányi Tamás és Furtenbacher Tibor – e-mailben küldték el a volt hallgatók utolsó ismert, Neptunban szereplő e-mail-címére.

A kérdőívek részletes kiértékelése a Magyar Kémikusok Lapja 2016. májusi számában olvasható.