Sportkörkép

2016.05.18.
Sportkörkép
Jelentős sikerekkel zárta május második hetét az ELTE és a BEAC: az utánpótlás futsal csapat NB II-es bajnokságot, az asztaliteniszezők II. osztályú Budapest-bajnokságot nyertek, a kosárlabda szakosztály pedig magas színvonalú nyolcas döntőt rendezett.

Története legnagyobb sikerét érte el a BEAC futsal szakosztálya: a Béni Zoltán vezette U17-es csapat kimagasló teljesítménnyel nyerte meg az NB II-es bajnokság négyes döntőjét. A játékosok a Kruj Iván Sportcsarnokban megrendezett final four elődöntőjében az Energia SC Gyöngyös elleni 3:2-es győzelemmel jutottak a bajnokság döntőjébe, ahol a Kelen SC ellen 13 perc leforgása alatt 7 gólt szerezve, 9:3-as végeredménnyel döntötték el a trófea sorsát.

Az ELTE-BEAC első számú asztaliteniszező csapata megnyerte a Budapest Bajnokság II. osztályát, így a következő idényben a Budapest I/C osztályában versenyezhetnek. Az ELTE BEAC Asztalitenisz szakosztálya legutóbb 10 éve nyert aranyérmet, így a feljutás hatalmas eredmény, és a szakosztály jövőjét illetően is bizakodásra adhat okot. A nyertes csapat tagjai: Szakály Áron, Eduardo Charters, Amadó Hertelendy, Mészáros Bálint, Halasi Dávid, Kovács Tamás és Barna Izabella.

Sikeres volt a hazai rendezésű kadett nyolcas döntő: a résztvevő csapatok és szurkolók is kitűnőnek értékelték az ELTE-BEAC Női Kosárlabda szakosztályának szervezésében 2016. május 12–15. között a Gabányi László Sportcsarnokban megrendezett Nemzeti Leány Kadett kosárlabda-bajnokság nyolcas döntőjét. A BEAC-Újbuda KA kosárlabdacsapat játékosai a Péccsel, a későbbi győztes Csatával, valamint a Diósgyőrrel kerültek egy csoportba, mely párharcokból egyedül a Diósgyőr elleni találkozó végződött BEAC-os sikerrel, így a csapat az 5-8. helyért küzdhetett tovább. A szolnokiak ellen egy remek mérkőzésen újra diadalmaskodtak, majd az 5. helyért egy végig kiélezett, magas színvonalú meccset játszottak a kecskeméti csapattal. A végjáték az ellenfélnek sikerült jobban, így az BEAC-Újbuda csapata a 6. helyen végzett a Nemzeti Leány Kadett bajnokságban.

Jogász sikert hozott az I. ELTE-BEAC Kosárlabda Kupa, amely nyolc csapat részvételével zajlott a Tüskecsarnokban. A rendezvény célja az ELTE-s kosárélet összekovácsolásán túl elsősorban az, hogy a jövő évi MEFOB-küzdelmekben induló egyetemi csapatok összemérhessék tudásukat. A kétnapos torna programjai közt egy jazztáncbemutatóra és a MEFS által szervezett büntetődobó rekordkísérletre is sor került. Az érmes helyezésekről döntő összecsapások szoros küzdelmet hoztak: a kisdöntőben a PPK a TTK csapatát győzte le, míg a fináléban az ÁJK együttese diadalmaskodott a BTK-s kosarasok felett.

Egyre népszerűbb a BEAC Sportpályázata: az idei évben rekordszámú pályázat érkezett a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club kiírására, melynek célja, hogy forrást biztosítson az ELTE kari, intézeti dolgozói, hallgatói számára szabadidős és sportprogramok megszervezésére. A nevezési határidőig tíznél is több tanszéki, hallgatói, kollégiumi csoport nevezett, így a sportnapok keretén belül több száz egyetemi polgár választotta az aktív pihenést. Az idei évben támogatást nyert például a TTK Immunológiai Tanszéke, a BTK Tanulmányi Hivatala, a PPK Dékáni Hivatala, az ÁJK oktatói csoportja, az IK Média és Oktatásinformatikai Tanszéke és az ELTE Kancelláriája is. Az első csapatépítő napot 2016. május 5-én az ELTE BTK Tanulmányi Hivatala rendezte a soroksári vízisporttelepen.

BEAC