A Petru Maior Egyetem díszdoktorává avatták Szögi Lászlót

2016.05.30.
A Petru Maior Egyetem díszdoktorává avatták Szögi Lászlót
2016. május 26-án a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem a Doctor Honoris Causa (tiszteletbeli doktori cím) elismerést adományozta Szögi Lászlónak, az ELTE Egyetemi Könyvtár korábbi főigazgatójának.

A történész-levéltáros az indoklás szerint a kortárs történetírás területén végzett tudományos és szakmai munkájának elismeréseként, valamint Erdély modern kori történelmének megismeréséhez való hozzájárulásáért vehette át az intézmény legmagasabb kitüntetését.

Az ünnepségen az egyetem szenátusának elnöke, Cornel Sigmirean mondott laudációt. Hangsúlyozta, az 1948-ban Budapesten született Szögi László Magyarország, Ausztria, Franciaország, Lengyelország, Románia, Németország, Svájc és még számos ország archívumát kutatta fel és rendszerezte. „Több mint 70 ezer egykori diákról készített adatbázist, irányzatot teremtett, a román és a magyar értelmiségi hagyaték jobb megismerését segítette elő” – fogalmazott az elnök.

Szögi László elmondta: a díjnak a személyes elismerés mellett sokkal mélyebb jelentősége van. „Közép-Kelet-Európa kis nemzetei sokkal többet őriztek meg azokból az európai értékekből, amelyekre napjaink nyugat-európai politikusai hivatkoznak. Régiónkból nem veszett ki a nemzeti összetartozás, és most nem a nacionalizmusra, hanem inkább a patriotizmusra gondolok. Napjainkban súlyos válsághelyzet van, ezért azt kell figyelni, ami közös célunk és érdekünk, nem azt, ami a múltban elválasztott. Ezen belül pedig kiemelt szerepe lehet a román–magyar kapcsolatoknak” – fogalmazott.

Szögi László kutatásairól itt olvashat bővebben, a vele készített korábbi interjúnk itt olvasható.

Forrás: Vásárhelyi Híradó